Forgalom
Párizs négy belvárosi kerületéből kitiltják az átmenő autóforgalmat
30-15 százalékos forgalomcsökkenésre számítanak a legfontosabb párizsi főútvonalakon.
Újra megnyitották a rakpartokat a forgalom előtt
De néhány villamos csak péntektől közlekedik majd, a Margitsziget pedig kizárólag gyalogosan és csak az Árpád híd felől közelíthető meg.
A nyár közepére sem érkezett meg a kiskereskedelem fellendülése
A KSH adatai szerint a fogyasztás még mindig nem érte el a 2021-es szintet.
Eltört a sín a ceglédi vonalon, kétórás késések a Nyugatiban és a Déliben is
Szinte nincs olyan pontja az országnak, ahol ne borulna a vasúti menetrend.
Kezdődik a Sziget, éjjel-nappal jár majd a HÉV
Jóval több gyalogos és erősebb forgalom várható a Szentendrei úton is.
Másfél millió utas fordult meg júniusban a budapesti repülőtéren, rekordévre számít a Budapest...
Hét százalékkal többet repültek idén júniusban, mint a rekordévben, 2019-ben.
Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat
A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.
Megpörgette az élelmiszer-eladás a kisboltok forgalmát
Az ital, a dohányáru és az üzemanyag is jól fogyott a KSH friss jelentése szerint.
Ezeket a helyszíneket zárják le az esti tüntetés miatt
Több BKK útvonalat is érinteni fog a lezárás.
Bezárul a győri körgyűrű, ha lesz pénz az elkerülőre
Az M1-est és a szlovák határt kötheti össze a győri északnyugati elkerülő, miközben Alsó-Szigetközön is segítene. Győrújfalu és Győr között napi átlagban 13 ezer 600 jármű hajt, a faluban zebra...









