Fidesz-KDNP

Publicus Intézet: 45-38-ra vezet a Tisza a Fidesszel szemben a biztosan szavazó pártválasztók között
A Fidesz 1-2 százalékkal erősödni tudott, a bizonytalanok aránya 29 százalék.
Milliós fizetés mellett 70 ezret fizet az önkormányzati bérlakásért a fideszes képviselő, szerinte...
Győr polgármestere szerint a képviselőnek eleve be sem illett volna adnia a kérelmet, de láthatóan nem volt ennyi belátása. „A lelkiismeretem tiszta”, válaszolta a bérlakásának szerződését...
A győri Fidesz áttolta a Tisza-adós politikai állásfoglalását, pedig a polgármester szerint a...
A kormánypárti többség elfogadtatta a városi közgyűléssel a nyilatkozatot. A polgármester jobb híján meghívta Nagy Mártont és a Költségvetési Tanács tagjait, de ők nem jöttek el.
Pletyka így még nem vágta nyakon a Fideszt, mint az, ami a Szőlő utcai ügyben terjedt el
A kampány bedurrant, és már a Semjén Zsolttal történtek is azt mutatják, hogy a következő hónapokban a legkevésbé sem a tények vagy az ellenőrzött információk számítanak majd, hanem az, ki és...
Semjén Zsolt: Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm
A Szőlő utcai javítóintézetben történt prostitúciós bűncselekményről kérdezték a kormány tagjait hétfőn a parlamentben.
A Fidesz már nem is akar titkot csinálni abból, hogy korlátlan pénzből kampányolnak
Közpénzből finanszírozott választási mozgósítás, 800 fős sátoraljaújhelyi edzőtábor és show-műsor a Papp László Arénában. Az elmúlt három hétvége világosan megmutatta, hogy milyen nagy különbség van...
A fideszes többség lesöpörte a „jogászkodást”, szerintük nem összeférhetetlen Fekete Dávid...
A törvény szerint nem lehet önkormányzati képviselő, akit a kormány tagja más tisztségre is kinevezett. Fekete Dávidot Navracsics Tibor miniszter miniszteri biztosnak nevezte ki, de a győri Fidesz...
Kétnapos frakcióülést tart Balatonfüreden a Fidesz–KDNP
Orbán Viktor jellemzően az első napon szokott zárt körű tájékoztatást tartani.
A látszatra eddig odafigyeltek Orbánék, de a Tisza ellen most az sem számít
A nemzeti konzultációkat eddig a „nemzet sorsát meghatározó” kérdőívekként adta el a kormány, de Orbán Viktor Kötcsén kimondta, hogy az állami pénzből megvalósított levelezés valójában mozgósítási...
Orbán és Magyar is a választási győzelemhez szükséges terveket ígéri Kötcsére
A somogyi falu vasárnap a magyar politika közepe lesz: a Tisza Párt 11-től tartja rendezvényét, Orbán pedig 16 órától ígért az éves találkozójukról élő közvetítést.
Kövess minket Facebookon is!