Miközben a pótlóbuszok hatszázszor körbekerülték a Földet, elkészült – ilyen lett a 3-as metró
A 3-as metró felújítása 2017 novemberében kezdődött, és egészen 2023 májusáig, mostanáig tartott. Közel 23 millió kilométert futó pótlóbuszok, 225 milliárd forint és rengeteg türelem. Képes...
Hatvanezer budapesti született azóta, hogy elkezdték a felújítását – átadták a 3-as metrót
Hétfő délutántól a Nagyvárad téren és a Lehel téren is megállnak a szerelvények, így öt és fél év után lezárul a hármas metró felújítása.
Május 22-én adják át az M3-as metró teljes vonalát
Öt és fél éve várunk erre a napra.
816 millióból újítják fel a Parlament egyik termét
2,2 milliós négyzetméteráron újul meg a gróf Apponyi Albertről elnevezett 58-as számú terem és a hozzá kapcsolódó rész.
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került az a századfordulós villa, ahol korábban a francia...
Az épület pár lépésre van a Fidesz Lendvay utcai székházától, várhatóan a Polgárok Háza költözik majd ide.
Idén nem nyit ki az 50 éves csornai termálfürdő
A felújítási munkák nyár végéig tartanak.
A parlament felújítása miatt átmenetileg az Igazságügyi Palotába költözhet a törvényhozás
Felmerült az is, hogy egy új mélygarázst építenének ki az Országháznál.
Ingyen adná magánkézbe a milliárdokból felújított állami kastélyokat Lázár minisztériuma
A Válasz Online-hoz eljutott törvénytervezet legalábbis ezt vetíti előre.
Visszakerült eredeti helyére Kányádi Sándor padja a felújított Arany János utcai metrómegállóban
Karácsony Gergely a Kossuth-díjas költőt idézve posztolt pár fotót a megújult állomásról.
Polt Péter szerint azért nem hallgatták ki az előző polgármestert a keszthelyi sörgyár...
Két éve tart a nyomozás a keszthelyi sörház uniós forrásból megkezdett, de soha be nem fejezett felújításának ügyében.
Kövess minket Facebookon is!