Az Integritás Hatóság is figyeli Mészáros Lőrinc cégét
A Püspökladány-Biharkeresztes vasúti felújítási munkálatok keltették fel a hatóság figyelmét, ahol Mészáros cége több alvállalkozónak nem fizet, a határidő ellenére pedig a felújítás még tart.
Az elsők között másztunk be a Lánchíd alá, hogy megnézzük, mi változott a felújítással
A hídmesterrel bejártunk minden zugot, ami bejárható. Megnéztük a leszigetelt horgonykamrát, a fogászati kezelésen átesett kőoroszlánokat és a lánchídi koldus mankójának egykori rejtekét is.
Átadták a Lánchidat, mostantól a gyalogosok is használhatják az autómentes hidat
A híd hosszú éveket várt a rekonstrukcióra, majd 2021 júniusában lezárták, és szinte mindent felújítottak. Karácsony izgult, hogy időben elkészüljön „az összetartozás szimbóluma”, és büszke az...
Három év alatt 538 kilométeren újítják fel a sztrádák és gyorsforgalmi utak burkolatát
Országszerte kétszáz híd és felüljáró újul meg.
Megnyílt a szálloda a Drechsler-palotában, amelyet romosan Orbán is visszaszerzett volna
A kormányfő 2013-ban javasolta Budapest akkori polgármesterének, hogy lobbizzon jogszabályért a palota megszerzéséhez. Az Állami Balettintézet egykori épülete portugál, katari tulajdonosokat is...
Lelkes amatőrök mázoltak új falfestést a XII. századi balatonszepezdi templomba
Az Árpád-kori templom sorsa viszontagságos volt a történelem során, régi freskóit az 1990-es években meszelték fehérre.
Mészáros Lőrinc cége leállította a munkát a Szeged–Röszke vasútvonalon
Műszaki problémákra hivatkozva utasították az alvállalkozókat, hogy vonuljanak le.
A kormány ígéri, hogy hamarosan megkezdődik a két éve leégett iskola felújítása
Az encs-fügödi általános iskola 2021-ben égett le. A közbeszerzés most lezárult, a kormány szerint haladéktalanul megkezdődik az iskola helyreállítása.
Lehullt a lepel a Corvin áruház homlokzatáról
Szép, csak ajtó még nincs, de pár hónapig még úgyse lehet bemenni a közel 100 éves épületbe, amelyet több ideig borított alumínium, mint nem. Esőben adták át kedden a Corvin áruház homlokzatát,...
Autóklub: Korlátozottan, de használhassák az autók a Lánchidat
Az autós szervezet szakértő szerint a régi forgalmi helyzet se volt jó, de az sem, hogy ki vannak tiltva az autósok a hídról.
Kövess minket Facebookon is!