Fehérvár

Székesfehérvár kifizette az egy forintot a Fehérvár FC-ért, beadták az NB II.-es nevezést
Miután kiestek az NB I.-ből, a milliárdos Garancsi bejelentette, hogy eladja a csapatot, a város pedig bejelentkezett az ideiglenes működtetésre.
Illegálisan működtettek benzinkutat a fehérvári kamionmosóban, büntetőeljárás indult ellenük
A bűnszervezetként működő társaság az év eleje óta mintegy 50 millió forintot zsebelt be.
Az angol másodosztályba igazolt a magyar futballválogatott kerettag kapusa
Tóth Balázs három évre írt alá a Blackburn Rovershez.
Továbbjutott a Fehérvár FC a Konferencia-ligában
Gól nélküli döntetlent játszottak szerdán az azeri Szumgajit csapatával.
Garancsi István: A Vidi nem álmodhat a bajnoki címről, de még a dobogóról sem
A székesfehérvári futballklub tulajdonosa azt mondta, hogy a Mol nélkül jóval alacsonyabb költségvetésből fognak gazdálkodni.
Tovább menetel a Kecskemét: 2-1-re verték a Fehérvárt
A csapat sorozatban a harmadik bajnokiját nyeri.
A magyar hátvéd, aki a góljai felét a 16-oson kívülről rúgta Svájcban
Bolla Bendegúz első edzője Szoboszlai Dominik édesapja volt, és úgy véli, 80 százalékban abból él, amit akkoriban kapott. A Dinamo Zagrebnél másfél évet húzott le 18 éves kora előtt, a kinti...
Kövess minket Facebookon is!