Az angol másodosztályba igazolt a magyar futballválogatott kerettag kapusa

2024. augusztus 30. – 11:50

Másolás

Vágólapra másolva

Az angol másodosztályban szereplő Blackburn Roversben folytatja pályafutását Tóth Balázs, a Fehérvár FC válogatott kerettag kapusa. A székesfehérváriak honlapja pénteken számolt be arról, hogy a 26 éves kapus elhagyja a klubot. A kapussal hároméves szerződést kötött a Championshipben három forduló után veretlenül harmadik Blackburn – írta az MTI.

Tóth 2023 augusztusában kölcsönbe érkezett a Fehérvárhoz a felcsúti Puskás Akadémiától. Első fehérvári szezonjában 30 NB I.-es mérkőzésen állt a kapuban, 13 meccsen gólt sem kapott és 2700 perccel övé volt a legtöbb játékidő a csapatban. Bravúros védéseivel nagy szerepet játszott a nemzetközi kupaszereplés kiharcolásában, többször is megválasztották a hónap kapusának. Jó teljesítményének köszönhetően Marco Rossi szövetségi kapitány márciusban meghívta őt a válogatott keretébe, de a válogatott debütálása még várat magára.

Május végén a Fehérvár lehívta a szerződésében szereplő opciót és megvásárolta Tóth Balázs játékjogát. A 2024/2025-ös szezon eddigi összes tétmérkőzésén ő védte a kaput, és teljesítményével a válogatott szeptemberi keretébe is meghívót kapott. Összesen 35 élvonalbeli bajnokin, négy Konferencia Liga-selejtezőn és egy Mol Magyar Kupa-találkozón lépett pályára a Fehérvár színében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!