Bocsánatot kér az érdi lelkész, amiért úgy lehetett érteni a prédikációját, mintha a holokauszt...
Labossa Péter Mihály közleményében azt írta: elhatárolódik ettől az értelmezéstől.
A Magyar Evangélikus Egyház elnöke bekérette az érdi lelkész holokausztos prédikációjának...
Fabiny Tamás azt mondta, vasárnapi prédikációjában éppen attól a szemlélettől óvott, ami a lelkész szavaiban visszaköszönt.
Felszentelték Palesztina első női lelkészét
A Biblia eseményeinek egykori helyszínén működő evangélikus gyülekezet új vezetője reméli, hogy világszerte más nők is követni fogják a példáját.
Fabiny: Auschwitz és a Gulag után Bucsa és Aleppo az újabb Isten elleni támadás
Az evangélikus egyház elnök-püspöke a jövőről és a 21. század traumáiról beszélt, a református lelkészi elnök, Balog Zoltán a hitközösség fontosságáról szólt.
A bíróság előtt is tagadta Donáth László, hogy megszorongatta és zaklatta volna az egyház...
A volt politikus-lelkész egy takarítókocsi miatt pöccent be, de szerinte csak megkérdezte, hogy „voltál-e már megszorongatva”.
A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség kiáll Donáth László mellett
A zaklatással vádolt lelkész gyülekezete azt írja, a püspök döntésével szemben ők további két évig parókus lelkészüknek tekintik Donáthot.
Az Evangélikus Egyház életszerűnek találta Donáth László vádlóinak beszámolóit
Donáth reakcióját a szembesítésre pedig csalódást keltőnek. Nem járultak hozzá, hogy még 2 évig lelkészkedjen a nyugdíj után.
Kövess minket Facebookon is!