Felszentelték Palesztina első női lelkészét

2023. január 22. – 17:53

Másolás

Vágólapra másolva

Rendhagyó egyházi esemény zajlott vasárnap a nemzetközi jog szerint palesztin fennhatóság, ténylegesen izraeli ellenőrzés alatt álló Jeruzsálem óvárosában, ahol a keresztény negyed evangélikus templomában egy palesztin származású női lelkészt szenteltek pappá. A Szentföld első női lelkésze, Sally Azar azt mondta, a többi ember izgalmát látva még izgatottabb lett, és leírhatatlan érzés az egyház támogatásával megtenni ezt a lépést.

Az eseményről hírt adó BBC emlékeztet, hogy a keresztények kisebbséget alkotnak a palesztin területeken, Izraelben és Jordániában, ráadásul többségük a görög ortodox és a latin katolikus gyülekezethez tartozik, azok viszont nem engedik be a női papokat.

Eközben az utóbbi években egyre több női egyházi tisztségviselőt szenteltek fel a protestáns közösségben. Ezek a kis, helyi gyülekezetek iskolákat és kórházakat működtetnek a Szentföldön. Sally Azar lelkipásztorként bibliaórákat vezet majd Jeruzsálemben és Beit Sahourban, a megszállt Ciszjordániában, az ott működő angol nyelvű gyülekezetek számára.

Antje Jackelen, nyugalmazott svédországi érsek az esemény kapcsán elmondta, hogy a felszentelését követő négy évtizedben sok emberrel találkozott, akik nem hitték, hogy ez lehetséges. Mostanra azonban több helyen találkozhatunk női lelkipásztorokkal, vagy akár olyanokkal, akik püspökként, illetve érsekként szolgálnak. „Tudjuk, hogy ez összhangban van a Bibliával” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!