Európa

A NATO azt kéri a tagállamaitól, hogy növeljék ötszörösére a légvédelmi képességeiket
A Bloomberg információi szerint a NATO védelmi minisztereinek eheti brüsszeli találkozóján fognak tárgyalni a kérdésről.
Friedrich Merz Európa legnagyobb haderejévé tenné a német hadsereget
Ha Oroszország visszautasítja az ukrajnai tűzszünetet, tovább növelnék rajta a nyomást, mondta a német kancellár.
Európában a mérések kezdete óta sosem volt még olyan meleg, mint tavaly
Továbbra is ez a leggyorsabban melegedő kontinens. Az áradások halálosabbak, a viharok hevesebbek és egyre gyakoribb a hőstressz, de vannak jó hírek is.
Még annál is jobban utálják Európát a Trump-kormányban, mint sejteni lehetett
A Signal-botrány kiszivárgott csetcsoportos beszélgetése azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az amerikai vezetés legfelsőbb köreiben kifejezetten ellenségesek Európával szemben, amikor azt hiszik,...
A Kreml szerint Európa háborúpártivá vált
Dmitrij Peszkov azt mondta, a Brüsszelből érkező jelzések arra mutatnak, hogy Európa fegyverkezésbe kezdett.
A Model Y olcsóbb változatán dolgozik a Tesla
Az újdonságot először Kínában gyártják majd, de később eljuthat Európába és az Egyesült Államokba is.
A zöld energia miatt helyezne nagyobb hangsúlyt Észak-Európára a Microsoft
A mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatások infrastruktúráját a fenntarthatóság szem előtt tartásával fejlesztenék.
A kohéziós forrásokat a tagállamok védelmi kiadásokra fordíthatnák – bemutatták az EU védelmi...
Ursula von der Leyen az „újrafegyverkezés korszakáról” beszélt. A ReArm Europe 150 milliárd eurónyi hitelt biztosítana a védelmi költségekre.
Kövess minket Facebookon is!