RSS
Szegeden tízéves szünet után kezdett újra ennivalót osztani a rászorulóknak a Krisna-hívők Ételt az Életért Alapítványa.
Szegeden évek óta tartanak civilek téli és tavaszi élelmiszerosztást. December végén két napon is meleg ételt osztottak.
A megélhetési költségek növekedése, az áremelkedések most olyanokat is érintenek, akik a korábbi években nem álltak be egy ilyen sorba.
Idén közel 90 művész ajánlotta fel ingyen egy-egy alkotását, többek között Alföldi Róbert, Eifert János, Féner Tamás, Havadtőy Sámuel, Stark Attila és Tettamanti Ádám.
Sőt, egyetemisták is megjelentek a Heti Betevő ételosztásán. Van olyan segélyszervezet, amelynél augusztus óta harmadával nőtt a segítséget kérők száma. A már a társadalom alsó középosztályát is...
A járvány miatt nem lehet ételosztást tartani a Blaha Lujza téren, a krisnások így kisebb településekre vittek élelmiszercsomagokat. Elkísértük őket két borsodi faluba, ahol nagy szükség van a...
Így még nehezebb helyzetbe kerülhetnek például a hajléktalanok, kisnyugdíjasok vagy a nélkülöző családok.