Emberkereskedelem

Letartóztatták az emberkereskedelemmel gyanúsított férfit, akinek köze lehet Lakatos Márk ügyéhez
Egyelőre január közepéig szól a letartóztatása, ha bebizonyítják bűnösségét, akár 12 évet is kaphat.
Felszámoltak egy Ausztriában bordélyházakat üzemeltető magyar bűnbandát
Az emberkereskedők nehéz sorsú, többnyire kelet-magyarországi drogfüggő nőket és lányokat kényszerítettek prostitúcióra.
„Egyvalami tudna engem tisztázni” – megvette barátja élettársát, majd megölte a barátját a gazda,...
A férfi korábban már részletes vallomást tett, el is ítélték. Miután a védője fellebbezett, kedden a Szegedi Ítélőtábla tárgyalta az ügyét, ahol a korábbi vallomásaitól eltérő dolgokról beszélt.
Hétéves kora óta napszámosként tartotta, a családi nyaralás helyett is dolgoztatta nevelt fiát
A Bács-Kiskun megyei férfi bántalmazta is a fiút, akit szülei egy idő után az iskolai programoktól is eltiltottak a munka miatt.
Taknyos gyerek voltam, nem gyilkos – állítja a férfi, aki a vád szerint feleségével elásta a 21...
Tagadják a vádlottak, hogy megölték volna P. Kittit, aki 2014-ben tűnt el. A győri nyomozóknak nyolc évvel később jutott tudomására, hogy a tettes egy házaspár lehet. A vád szerint a 21 éves lány...
Ismét házi őrizetbe került Andrew Tate
Új vádak is előkerültek csütörtökön a bíróságon, a Tate testvéreket azzal vádolják, hogy fiatalkorúakat is kényszerítettek.
Kövess minket Facebookon is!