Ismét házi őrizetbe került Andrew Tate
2024. augusztus 22. – 21:53
A román bíróság házi őrizet alá helyezte Andrew Tate-et, az influenszert, akit többek között prostitúció szervezésével és nemi erőszakkal vádolnak – írja a BBC.
Testvérét, Tristan Tate-et különleges bírói megfigyelés alatt tartják.
A testvérek 2023 márciusában már házi őrizet alá kerültek, ezt abban az évben augusztusban oldották fel.
A brit-amerikai állampolgárságú Tate testvérek az ügyészség szerint 34 áldozatot hálóztak be a loverboy-módszerrel, kihasználva kiszolgáltatottságukat, és pornográf tartalmak előállítására kényszerítették őket. A nyereségük több mint 2,8 millió dollár volt ezeknek a tartalmaknak az értékesítéséből.
Az egyik testvért azzal is megvádolták, hogy szexuális kapcsolatba került egy 15 éves áldozattal. De a gyanú szerint egyikük 1,5 millió dollárt szerzett egy fiatal külföldi állampolgár kizsákmányolásából, aki 17 éves volt az elrablásakor. A vádban nem nevezték meg, hogy melyik testvért mivel vádolják.
Andrew Tate a bíróság épülete előtt hazugságnak nevezte a vádakat. Szerinte a harminc áldozatból kettő „a gyerekeink anyja, kettő pedig még nem is járt Romániában.”
Amikor a BBC arról kérdezte az influenszert, hogy a vád szerint egyikőjük egy tizenöt éves lányt erőszakolt meg, és fiatalkorúakat kényszerítettek prostitúcióra, Tate nem volt hajlandó válaszolni.
Ahogy a Transtelexen is olvasható, Andrew és Tristan Tate testvérek egy bűnszervezetet hoztak létre 2021 elején, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Romániában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. A csoport fiatal lányokat csábított el a loverboy-módszerrel: a férfiak szerelmet színlelve közelítettek hozzájuk, majd miután elnyerték bizalmukat, fogva tartották őket egy Ilfov megyei házban. Itt a lányokat különféle módszerekkel arra kényszerítették, hogy szexuális tartalmú videókat készítsenek, amelyeket később az interneten értékesítettek.
A hatóságok hét áldozatot azonosítottak, közülük hárman polgári peres félként csatlakoztak a perhez. A Tate testvéreket emellett nemi erőszakkal, informatikai rendszerek jogosulatlan használatával, adatok módosításával, valamint tettleges bántalmazással is vádolják.