Felszámoltak egy Ausztriában bordélyházakat üzemeltető magyar bűnbandát
2024. december 2. – 17:52
Ausztriában bordélyházakat üzemeltető magyar bűnbandát számolt fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési egysége és az osztrák rendőrség – írja a Police.hu.
A gyanú szerint a bűnszervezet tagjai nehéz sorsú, többnyire kelet-magyarországi, többségében drogfüggő nőket és lányokat kényszerítettek arra, hogy elhagyják Magyarországot és az Ausztriában kialakított több bordélyházukban prostitúciós tevékenységet végezzenek.
A lányokra külön felügyelőnők vigyáztak, hogy ne tudjanak elszökni vagy segítséget kérni. Ők hajtották be a szolgáltatásaikért kapott pénzt is, amelyet a bűnbanda tagjai költöttek el. A felügyelők pénz helyett metamfetamint osztottak szét a lányok között, amelyet a bűnszervezet vezetője szerzett be.
A tanúvallomások és a bizonyítékok alapján a szervezet tagjai az elmúlt egy évben legalább 850 ezer eurót (közel 353 millió forintot) szedhettek így össze. A tényleges bevételük ennek a többszöröse is lehet, a pontos összeg tisztázása ugyanis még folyamatban van.
Az osztrák és a magyar szervek november 26-án többhetes előkészítés után összehangolt akcióban fogták el a bűnszervezet tagjait és vezetőit Linzben és Budapesten. A bandát vezető két férfira és egy nőre – akikre korábban európai elfogatóparancsot adtak ki a hatóságok – a fővárosi VIII. kerületben, egy átmenetileg bérelt apartmanban bukkantak a rendőrök. Velük volt még egy nő, akinél több, más nevére szóló, de saját arcképével ellátott hamis igazolványt találtak a nyomozók, közokirat-hamisítás miatt indítottak eljárást.
A linzi házkutatások és elfogások során az osztrák rendőrök két bezárt és megfélemlített lányt találtak, 1000 euró napi bért és metamfetamint foglaltak le. A bűnszervezetben való részvétel miatt indított nyomozást a felső-ausztriai Welsi Ügyészség felügyeli. A bűnbanda tagjai jelenleg őrizetben vannak, kiadatásukat várják.