Előrelépés a kilőtt jeladós farkas ügyében, a rendőrség elfogott két szabolcsi férfit

A Magyarországon kilőtt farkas tetemének hollétéről azonban még mindig nem tudnak pontosabbat.

Budapesti háztetőn fogták el az amerikai drogdílert

Nem, nem a Mission: Impossible-t forgatták, egy nemzetközi körözés alatt álló bűnözőt fogtak el a magyar rendőrök.

Negyven évig bujkált, tizenhárom álnevet használt el, most elfogták az amerikai gyilkost

Donald Santini békésen éldegélt San Diegóban, és egy vízügyi bizottság elnökeként tevékenykedett. 1984-ben fojtott meg egy nőt Floridában.

Egy kőbányai lakásban gyártották nagyüzemben az amfetamint

A két férfinél 18 kiló amfetamint, marihuánát, kokaint, valamint több millió forintot találtak a rendőrök, vádat emeltek ellenük.

Elfogták a világ egyik legkeresettebb szökevényét, aki kétezer tuszi legyilkolásáért felelős

A ruandai népirtás 22 éve körözött egyik gyanúsítottja menekültekre gyújtott rá egy templomot.

Skóciában fogtak el egy magyar drogkereskedőt, aki rajta volt a top 50 legkeresettebb körözött...

A 49 éves K. Balázs Jánost őrizetbe vették, kiadatási tárgyalása után hazahozhatják.

Egy miskolci kutyafuttatónál fogták el egy csornai gyilkosság gyanúsítottját

A 39 éves csornai férfi holttestét vasárnap találták meg. A feltételezett elkövető a rendőröket meglátva többször megszúrta magát, de a mentők ellátták.

Napokon belül Oroszországba toloncolják azt az apát, akit a lánya háborúellenes rajza miatt...

Alekszej Moszkaljov megszökött az ítélethirdetés elől, de Minszkben elfogták a belarusz hatóságok.

15 éves fiú fenyegette robbantással háromszor is a zalaegerszegi iskolákat

Az egyik iskola tanulója volt, beismerő vallomást tett.

Kövess minket Facebookon is!