Egyesült Államok

Trump egyik legfontosabb embere rejtett kamera előtt árulta el, hogy kitiltanák a pornót az...
Russell Vought nem tudta, hogy egy újságíróval és egy színésszel beszélget, így elmesélte nekik, mi a terve az egyre több államban bevezetett korhatár-ellenőrző törvényekkel.
Nagy sláger az Orbán-féle világrendszer-váltás, de az alapjai sem világosak
A kormányfő keveset mond a jövő világrendjének alkotóelemeiről, míg külföldön abban sincs egyetértés, hogy mi a rend lényege és hogyan lehet megteremteni.
Laza beszólogatások a fura Trumpéknak, katonai és tanári múlt – ő Tim Walz, a demokraták...
A hatvanéves Walz hamisítatlan közép-nyugati politikus, aki eddig az északi Minnesota tagállamot vezette, most pedig Harris az alelnökjelöltjének választotta. A demokraták azt várják tőle, hogy...
5-4-re nyert a címvédő USA a női pólósok ellen a negyeddöntőben
Túl sok volt az amerikai emberelőny, de így is nagyon szoros volt a vége. Mindkét csapat nagyon jól védekezett, támadásban viszont egy hajszállal több kellett volna. Az 5-8. helyért játszhat tovább...
Már júliusban Orbánnal viccelődött az új demokrata alelnökjelölt
A republikánusok megosztó retorikáját hasonlította össze a demokraták kampányával, amikor megemlítette a magyar miniszterelnök floridai látogatását.
Tim Walz minnesotai kormányzó lett Kamala Harris alelnökjelöltje
Azzal számolhat Harris, hogy Walz segíthet megnyerni a Nagy-tavak környéki rozsdaövezet csatatérállamait.
Beyoncé 4 millió dollárt adhat Kamala Harris elnökjelölti kampányára
Az énekes korábban is támogatta a demokrata jelölteket, és ő énekelt Barack Obama elnöki beiktatásán is.
Miért tört ki tőzsdepánik az egész világon?
Péntek után hétfőn is nagyot estek a részvények az amerikai, európai, ázsiai tőzsdéken. Magyarország sem úszta meg a hullámot, az OTP árfolyama majdnem 10 százalékot zuhant. A jelenség mögött főként...
Kövess minket Facebookon is!