Donald Trump
George Clooney elegánsan szólt vissza Donald Trumpnak
Trump azóta szólogat be a színésznek, mióta a New York Times az elnökválasztás előtt lehozta Clooney véleménycikkét.
Súlyos világgazdasági sokkra figyelmeztet az IMF, csökkentették a várt növekedés mértékét
A Nemzetközi Valutaalap a globális növekedésre vonatkozó előrejelzését is csökkentette, Nagy-Britannia lehet a leggyorsabban növekvő G7-ország.
Hitler Németországához hasonlította a Trump-adminisztrációt az Egyesült Államok korábbi alelnöke
Al Gore szerint a náci Németországhoz hasonlóan Trumpék céljaik eléréséhez „a valóság saját maguk által preferált változatát” igyekeznek létrehozni.
Donald és Melania Trump is ott lesz Ferenc pápa temetésén
Az amerikai elnök jelentette be ezt közösségi oldalán. A bíborosok kedden döntenek az esemény dátumáról.
A támogatások befagyasztása miatt beperelte a Harvard Egyetem Trump kormányzatát
Az egyetem elnöke szerint „a kormányzat túlkapásainak súlyos és hosszú távú következményei lesznek.”
Sok férfi úgy érzi, nem kapja meg, ami jár neki – és ebből is Trump profitál
Donald Trump elnökségének egyik legfontosabb eszmei hajtóereje a „brokultúra”, aminek alapvető törekvése a szerintük a férfiasságot fenyegető jelenségek elleni harc. Ideológusai sokmilliós...
„Hatalmas lúzer” – Trump nekiment az amerikai központi bank elnökének, beszakadtak a tőzsdék
Trump azt követeli a független FED-től, hogy kövesse utasításait és csökkentsen kamatot.
Így lövi magát lábon Amerika az autóiparra kivetett vámokkal
Minden négy-öt, az USA-ban eladott európai autóra jut egy Európában forgalomba helyezett amerikai. Trump őrjöng és büntetne, de ettől sem fognak több RAM-et, Chevrolet-t vagy amerikai piacra szánt...
Trump húsvét alkalmából tombolva gyalázta Bident, a baloldalt és a bírókat
Az Egyesült Államok elnöke két Facebook-poszttal készült az ünnepre, de nehéz elhinni, hogy mindkettő ugyanattól az embertől származik.
Drága a tojás az USA-ban, közben techcégek szponzorálják a Fehér Ház húsvéti tojásgurítását
A YouTube, az Amazon és a Meta is beszállt a washingtoni húsvéti ünnepségek finanszírozásába.









