Donald Trump
Élőben fogják közvetíteni Donald Trump tárgyalását
A volt amerikai elnököt azzal vádolták meg Georgia államban, hogy megpróbálta megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét.
Donald Trump megköszönte Orbánnak, hogy várja őt vissza az elnöki székbe
Saját közösségi oldalán posztolt egy fotót Orbánról, amint épp interjút ad Tucker Carlsonnak.
Trump börtönbe záratná politikai ellenfeleit, mert „ők is ezt teszik vele”
Az ellene felhozott 91 büntetőeljárás Trump szerint csak a demokraták támadása, visszaadná nekik.
2,5 milliárd forint értékben adtak el bögréket, pólókat, amiken Trump rabosító fotója virít
Trumpról a Fulton megyei börtönben készítették a képet, amivel ő lett az első exelnök az amerikai történelemben, akiről rabosító fotó készült.
Donald Trump feladta magát a georgiai börtönben, rabosítási fotó is készült róla
Trump kevesebb mint fél óra után szabadlábon távozhatott a hírhedt Fulton megyei börtönből egy 200 ezer dolláros óvadék ellenében.
Távollétében is Trump nyerte a republikánusok első tévévitáját
Kisebb meglepetésre nem a Trump első számú kihívójának számító Ron DeSantis, hanem egy 38 éves vállalkozó lopta el a show-t. Az exelnök a vita helyett Tucker Carlsonnal interjúzott, de ezzel a...
„Tudják az emberek így is, hogy ki vagyok” – Trump passzolja a republikánusok első elnökválasztási...
Trump szerint mindenki előtt ismert, hogy milyen sikeres elnöksége volt, nem kellenek ide viták is ehhez.
Bizalmasait játszhatják ki Trump ellen, akit azzal vádolnak, hogy bűnszervezetben próbálta...
Az exelnököt a georgiai választás eredményének elcsalására tett kísérlettel vádoló kerületi ügyész néhány vádpontja kötelező börtönbüntetést vonna maga után, ha Trumpot bűnösnek találják. A negyedik...
22 év börtönt kapott a nő, aki megpróbálta megmérgezni Donald Trumpot
Ricines levelet küldött neki, de az nem jutott el a volt elnökhöz.
Rudy Giuliani Donald Trumptól kért pénzt, hogy ki tudja fizetni a perköltségeit
Ha Trump továbbra sem fizet, Giuliani erős nyomás alatt találhatja magát, hogy együttműködjön a volt elnök ellen vádat emelő szövetségi és állami ügyészekkel.









