DK

Gyurcsány Ferenc: Próbaperek sokaságát indítjuk el nagy cégek és bankok ellen
A DK elnöke azt írta, sok száz levelet kaptak a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberektől.
Dobrev Klára: Pótszabadság járna azoknak a nőknek, akik a terhesség bármely szakaszában elveszítik...
A DK politikusa szerint sokan átélik a vetélés okozta testi és lelki fájdalmakat, mégsem beszélünk róla eleget. Dobrev és képviselőtársai már egy javaslatot is benyújtottak a parlamentnek.
Lakókocsival indul országjárásra Gyurcsány Ferenc
A DK több mint száz települést akar meglátogatni két hét alatt.
Trianont és 1956-ot is felemlegették az ukrajnai béke kapcsán a Parlamentben
Az Európai Uniónak részt kell vennie a tárgyalásokon az új európai biztonsági architektúráról, ahol Oroszország nem megkerülhető, jelentette ki az EU-ügyi miniszter.
Magyar Péter: Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni
A Tisza Párt elnöke Trump és Zelenszkij feszült találkozóját kommentálta így. Az amerikai elnököt a DK, a Párbeszéd, az MSZP és a Momentum is elítélte, Orbán viszont megdicsérte.
Gyurcsány Ferenc: Amit eddig láttunk, az kutyafüle ahhoz képest, ami most vár ránk
Orbán Viktort nagyra nőtt, közveszélyes kiskakasnak és hablatyembernek nevezte a DK elnöke, a milliárdosokat pedig rohadékoknak. Évértékelő beszédében harcot hirdetett a kisembereket kihasználó...
Magyar Péter Orbánról: Pityókás tsz-elnök a kocsmában
Dobrev szerint egy milliárdos évértékelője volt, nem egy miniszterelnöké. A Párbeszéd úgy látja, a kormányzást nem a béke, hanem az erőszak vezérli. Ellenzéki reakciók.
Dobrev Klára: Egypárti rendszert nem akarunk egypárti rendszerre leváltani
A DK EP-képviselője szerint csak az ellenzék széles koalíciója képes leváltani az Orbán-rendszert.
Kövess minket Facebookon is!