Családi ház
Trollkodással fokozódik a füredi családi házon tomboló plakátháború
A Fidesznek fájó botrányok nevei kerültek ki a felső molinóra, amitől az alsó plakát is kapott egy értelmezési csavart.
Családi ház falába rongyolt egy terepjáró Bugyi határában
Az épület lakhatatlanná vált.
KSH: A lakásépítés csökken, de a fővárosban kiadott új építési engedélyek száma megugrott
Szinte minden elemében visszaesést mutatnak a KSH friss lakáspiaci adatai, ugyanakkor az engedélyek alapján új boom várható a közeljövőben.
Sára Botond már bontaná a házát, de Tordai szerint semmilyen fejlemény nincs az ügyben
A Párbeszéd korábbi politikusa decemberben kapott jogvédelmet a bíróságtól. A főispán szerint ez bevett bírósági gyakorlat, a lényegen azonban nem változtat.
Kelendőek a budapesti új lakások, pedig bőven 100 millió forint fölé mentek az árak
Ma már senki nem kapja fel a fejét 100 millió feletti árakra Budapesten, Budán a 200 milliós árakhoz kezdhetünk hozzászokni.
Nem minden a rezsikvóta – így érdemes nekiállni a házfelújításnak
Bemutatunk egy valós példát az észszerű és hatékony energetikai korszerűsítésre, a lehetséges zsákutcákkal és a reális költségekkel.
A kormányhivatal már megtette volna, egyelőre azonban mégsem bonthatják el Tordai Bence családi...
A per lezárultáig jogi védelmet kapott az ellenzéki politikus otthona.
Sok ezer magyar család házát lehetne elbontani ugyanazért, amiért most Tordai Bencéékét akarják
Azon megy a vita, hogy egy ház átépítésekor mitől veszítünk el egy olyan jogot, ami a törvényekben nem is szerepel. Az ellenzéki képviselő családi otthonánál egy statikai okból kicserélt falszakasz...
Megtorpant a lakásépítési kedv Magyarországon, az újépítésű lakások ára a plafont súrolja
A mentőövet a családi házak jelenthetik, az eladásra kínált új lakóingatlanok 34 százalékát ma már ezek adják.







