BYD

A kínai elektromos autókat kapkodják, az európaiakat jóval kevesebben viszik
A Használtautó.hu szerint ez a BYD megjelenésének köszönhető.
Adományként kapta a magyar rendőrség a kínai villanyautókat
A rendőrségnek az a célja velük, hogy napi szintű tapasztalatokat szerezzenek a használatuk során.
Beszerezett egy pár BYD-t a magyar rendőrség
Első körben két új Atto 3-as modell kerül a budapesti rendőrflottába.
Ma még nagyobb jelentőséget kaphat a BYD magyar gyára
Amerika 100 százalékra emeli a vámot a kínai elektromos autókra, az EU is drasztikus lépésre készül, de a Szegeden gyártott BYD kocsik uniósak lehetnek.
Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket
Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.
Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában
A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.
Új kínai autók: az 5 millió forintos villanyautó sem gagyi, de az ezer lóerős luxusterepjáróra is...
Őrült fejlesztésekkel és ígéretes új típusokkal találkoztunk a Pekingi Autószalonon, ahol kiderült az is, mi minden érdekli az autóra éhes tömeget, ha nem az ár és a két felöltés közt elérhető...
Akár 1400 munkás is elférhet a szegedi BYD-gyár konténervárosában a látványtervek alapján
A legközelebbi lakott területtől a lehető legmesszebb, egy forgalmas főút mellett fognak lakni a kínai gyárépítő munkások.
Reuters: Elkaszálták az olcsó Tesla tervét, Musk: A Reuters ismét hazudik
A Model 2-ként emlegetett típus kilencmillió forintnak megfelelő összegbe került volna, de a Tesla elkésett a tervezéssel és a megvalósítással, így kínai versenytársak előzhetik meg.
A 4 millió forintos és az 1000 kilométeres hatótávú villanyautók trükkjei
Drasztikus árcsökkenés és hatótáv-növekedés várható az újfajta, sóalapú villanyautó-akkumulátoroktól, amelyek valódi forradalmat hozhatnak. De van néhány hátrányuk is.
Kövess minket Facebookon is!