Budapest

Tömeges ételmérgezés: megszólalt a közétkeztetési cég vezetője
Azt mondta, a történtek őket is megviselték, a hatóságokkal mindenben együttműködnek.
47 gyereket szállítottak a Heim Pál kórházba ételmérgezés gyanújával
A kórház azt tanácsolja az érintett gyerekek szüleinek, hogy biztosítsák gyerekeiknek a folyamatos folyadékutánpótlást, és ne engedjék őket közösségbe.
Karácsony szerint ha a kormány folytatja a levonásokat, akkor jövő év elején nem tudnak bért...
A főpolgármester azt mondta, a Kúria fővárosnak igazat adó döntése fontos, de nem elég gyors ahhoz, hogy a város működőképességét megőrizzék.
A Kúria a fővárosnak adott igazat a szolidaritási hozzájárulás ügyében
Elvesztette a felülvizsgálati pert a Magyar Államkincstár, a korábbi tájékoztatók nem elégségesek, a beszedési megbízásokat meg kell semmisíteni.
Mélyponton a lakásépítések száma, nyolc éve nem adtak át olyan kevés lakást, mint idén
A KSH friss adatai szerint a kiadott építési engedélyek száma viszont jelentősen, 37 százalékkal nőtt, ami arra utal, hogy a következő években újra élénkülhet az építkezés.
Financial Times: Az oroszok követelései miatt fújták le a budapesti békecsúcsot az amerikaiak
A lap szerint Putyin megüzente, hogy további területeket akar Ukrajnától, Trumpék pedig egy feszült telefonhívás után lefújták a találkozót.
Sztrájkot is kilátásba helyeztek a budapesti közszolgáltatások dolgozói Karácsony kijelentése után
A szakszervezetek azt is jelezték: lassan meg kellene kezdeni a jövő évi bértárgyalásokat, de erre sem látják a lehetőséget, ha a város idei működése sem biztosított.
A Sziget, ahol elszabadult a fővárosi káosz
Az országos politikai céljai felől közelítve érthető, hogy a Tisza Párt olyan konkrét ügyekben is folyamatosan konfrontálódik a fővárosi vezetéssel, mint a Sziget, de nem biztos, hogy célravezető...
Nincs döntés a Bubi-szerződésről, tovább nőtt az esélye a szolgáltatás szünetelésének
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén úgy döntött: nem zárja le a Bubi 3.0 üzemeltetésére kiírt közbeszerzést, az átmeneti idő kezeléséről nem volt szó.
Karácsony Gergely a Szigetről: Komoly tétben merek fogadni, hogy a problémát helyettünk a NER...
A főpolgármester szerint a Tisza a Sziget Fesztivál megmentéséről szóló javaslatnál a „kompromisszumaikat” Facebook-posztban, ultimátumként hirdette meg.
Kövess minket Facebookon is!