Belügyminisztérium
A kormány elhencegett azzal, hogy felújított egy kórházi részleget. Öt éve
A Belügyminisztérium szerint ők csak elkezdték bemutatni, hogy az ország egészségügyi intézményeiben hol és milyen fejlesztések valósultak meg, ami „sokaknak fájhat”. Közeleg a kampány, ideje...
Burgenland továbbra is várja a bocsánatkérést amiatt, amit Takács Péter az osztrák mentőkről mondott
Most egy osztrák kormányzati koordinátor szólalt meg az ügyben. A Belügyminisztérium szerint viszont tényleg fejleszteni kéne a burgenlandi mentésirányítást.
Tiborcz-hotelekkel körbevett minisztériumi ingatlant árulnak 50 milliárdért
A hatalmas épületegyüttest jelenleg irodai célra használják, de a nemzeti vagyonkezelő szerint másra is lehetne.
Takács Péter szerint matematikai képtelenség, hogy mindig, minden kórházi mosdóban legyen vécépapír
Hosszú interjúban panaszkodott arról, hogy mennyire bántják. Az egyik fiát közpénznek, a másikat fideszes gecinek csúfolják. A fideszes politikus még soha nem hallott ilyen gátlástalanságról.
A szakorvosi beutalók a kontrollvizsgálatig érvényesek lesznek a Belügyminisztérium szerint
Illetve legalább három hónapig lehet használni őket.
A Belügyminisztérium szerint Takács Péter „nem pontosan fogalmazott”, amikor 70-80...
Az anyagokat a K-Monitor próbálta kiperelni a minisztériumtól, amely most fellebbez.
Nincs miért aggódni – írta a Belügyminisztérium Szolnok polgármesterének, aki a közbiztonság miatt...
Györfi Mihály szerint olyan szintre süllyedt Szolnokon a közbiztonság, hogy az már kétségbe ejti a helyieket.
Lehull a lepel, nincs több titok: íme a következő tanév rendje
Közzétette a Belügyminisztérium, mettől meddig tart a tanév, mikor lesznek a tanítási szünetek.









