Autóbaleset

A katasztrófavédelem szerint „gyakorlatilag megsemmisültek” a Körmendnél ütköző járművek
A balesetben ketten a helyszínen meghaltak, egy gyereket életveszélyes sérülésekkel, két másikat és egy fiatal férfit súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
Három autó ütközött az M7-es autópályán, 5 kilométernél is nagyobb a torlódás
Bár a 30-as km-nél a korlátozás már megszűnt, a kialakult torlódás csak lassan oszlik.
Három gyerek is meghalt a Bükkábránynál történt autóbalesetben
A vétkes autóban ülő két felnőtt is életét vesztette szombaton. A vétlen autóban ülő két felnőttet kórházba szállították.
216-tal száguldott a Mercedes, de az elé kanyarodó suzukis lett a vádlott a szalántai halálos...
P. Tiborné a durva ütközés után elvesztette az eszméletét, a lába öt helyen eltört. A 2024-es balesetben meghalt a Mercedes vezetője és az utasa, az ütközés előtt felé száguldó Audi vezetőjét pedig...
Igazságügyi szakértő rekonstruálta, hogyan zuhanhatott le az autó a Váci úti felüljáróról
Legalább 130 km/órával mehetett az Audi, amikor a vétlen Toyotának ütközött. A közlekedési ügyvédet az ámokfutók elleni jogi lehetőségekről, a pszichológust pedig arról kérdeztük, tisztában vannak-e...
Inkább ne akarjon a szemembe nézni – üzente a győri gázolónak az áldozat fia
Az Aston Martint vezető férfi korábban azt mondta, szeretne bocsánatot kérni az idős nő hozzátartozóitól.
Autóbalesetet szenvedett Tállai András, a fideszes államtitkár vezette a kocsit
A képviselő azt írta, hogy elvégezték az ilyenkor szükséges teszteket, és semmilyen befolyásoltság alatt nem állt.
Kövess minket Facebookon is!