Árverés

Árverésen vett egy I. kerületi lakást az V. kerületi fideszes polgármester, aztán elajándékozta,...
A család az online árverés keretei miatt döntött úgy, hogy apja helyett a polgármester licitál.
Több mint egymilliárd forintos összegért kelt el a Pókember egy oldala
Ez az oldal meséli el a Pókember ma már ikonikus fekete jelmezének eredettörténetét.
40 millió forintért árverezték el a világ első sms-ét
Digitális műtárgyként kelt el az első mobilos karácsonyi jókívánság.
Egész jutányos áron kínál eladásra egy 44 szobás kastélyt az állami vagyonkezelő
A 176 milliós vételár úgy sem tűnik magasnak, hogy a kastélyt erősen fel kell újítani, az épület ugyanis elég jól hasznosítható turisztikai célokra.
19 millió forint gyűlt össze két nap alatt a Freeszfe Egyesület árverésén
A liciten a többi között 10 millió forintért talált új gazdára Tarr Béla felajánlása, a Sátántangó eredeti munkakópiája, de az aukció folytatódik.
A Rambo-, a James Bond- és a Harry Potter-filmek ereklyéire lehet licitálni Los Angelesben
Rambo vörös fejkendője és Liam Neeson fénykardja is kalapács alá kerül.
Árveréssel gyűjt pénzt működésére a Freeszfe Egyesület
Több mint száz képzőművész, író, színész, zenész ajánlott fel tárgyakat az aukcióra.
Sosem fizettek még annyit latin-amerikai műalkotásért, mint most Frida Kahlo egyik önarcképéért
A mexikói festőművész Diego y yo (Diego és én) című alkotása 34,9 millió dollárért kelt el egy New York-i árverésen.
Kövess minket Facebookon is!