Amazon
Átveszi az Amazon a James Bond franchise kreatív irányítását
Jöhetnek a Bond-sorozatok és a Bond-rajzfilmek.
Jeff Bezos perre ment, hogy Bezos újságja ne írhasson Bezos cégének zűrös ügyeiről
Nehéz az ember dolga, ha ennyi mindent birtokol.
A Trump kegyeit kereső techvezérek szabadabb internetet ígérnek, de ezzel elszabadulhat a gyűlölet
Nem Mark Zuckerberg az egyetlen vezérigazgató a techvilágban, aki hirtelen engedett Donald Trump és tábora követeléseinek, és igyekszik mutatni, hogy nyitott az új elnök elképzeléseire. Többen pénz...
A Meta és az Amazon is lazít a sokszínűségi céljain
Mindkét cég a változó jogi környezetre hivatkozva törli el a sokszínűségre, egyenlőségre és befogadásra vonatkozó irányelveit.
Felmondott a Washington Post Pulitzer-díjas karikaturistája, mert visszadobták a Jeff Bezos-rajzát
Ann Telnaes szerint ez az első, hogy az alanya miatt utasították el a képét, de a lap döntésért felelős szerkesztője szerint nem a tulajdonos ábrázolása volt a baj, hanem az időzítéssel.
Európában és Amerikában is forronganak az Amazon dolgozói a rossz munkakörülmények miatt
Az Egyesült Királyságban sofőrök perelték be a céget, az Egyesült Államokban több államban is sztrájkra készülnek a dolgozók.
Elton John végleg búcsút vesz mindenkitől
A heti streamingajánlónkban Agymanók-sorozat, magyar érintettségű, videójátékos animációs antológia és Elton John utolsó világkörüli turnéjáról szóló dokumentumfilm is szerepel.
Sorra kapja a rossz értékeléseket a Google Mapsen az a Meki, ahol elkapták a New York-i merénylőt
Amazonon és eBayen pedig megjelentek a hozzá kapcsolt jelmondattal díszített termékek.
Sikeresen tesztelte Olaszországban a drónos kiszállítást az Amazon
Jövőre már potyoghatnak a megrendelt csomagok az olasz égből.
Sztrájkot szerveztek az Amazon dolgozói Black Friday napjára
A „Fizessen az Amazon” című sztrájk december 2-ig tart több mint húsz országban. A dolgozók jobb munkakörülményeket és magasabb béreket akarnak.









