Itthon is megérezzük, ha nem szedi össze magát áramügyben Amerika
A szerző független pénzügyi szakértő. Ez itt a Zéróosztó, a G7 elemzői szeglete, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
Valószínűleg nem sokan emlékeznek arra, hogy 2021-ben Kínában nagyon komoly energiaellátási válság tombolt. Akkoriban a kínai áramellátás jelentős része a széntüzelési erőművekhez kapcsolódott, és abban az évben a szén ára drasztikusan megugrott. A magas szénárak miatt az erőművek – a hatóságilag rögzített fix áramár miatt – csak veszteségesen tudták (volna) ellátni a gazdasági szereplőket energiával. Szintén hozzájárult az ellátási zavarokhoz, hogy a vízerőművek az alacsony vízhozam miatt nem tudtak megfelelő kapacitással működni, valamint az akkor már érvényben lévő szigorú környezetvédelmi szabályok csökkentették a potenciálisan működtethető energiatermelők számát.
A kínai energiaválság a lehető legrosszabbkor jött, hiszen éppen a Covid utáni gazdasági fellendülés kezdetén voltunk, így a kínai ipar hiába volt ellátva megrendelésekkel, nem tudta legyártani a kívánt mennyiséget. A globális ellátási láncok problémája nem tudott megoldódni, mert bármennyire is furcsa volt, a gyárak nem jutottak áramhoz. A kínai állampártnak kellett beavatkoznia az iparban, 31 tartományból 20-ban áramkorlátozásokat vezettek be. De nemcsak az ipar szenvedte meg az áram hiányát: Északkelet-Kínában például több tízmillió ember maradt áram nélkül, több helyen szinte pánikhangulat uralkodott az áram hiánya miatt.
A kínai vezetésnek áthidaló megoldásokkal – a szén- és gázfelhasználás átmeneti növelésének engedélyezése, áramárak szabályozása – sikerült átvészelnie a kritikus hónapokat, azonban az áramellátási gondok rávilágítottak arra, hogy mennyire ki van téve a kínai ipar és a lakosság az áramellátás biztonságának.
Ennek nyomán Kína gigantikus összegeket fektetett megújuló energiatermelésbe, szélerőművektől napelemparkokon át minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy jobban diverzifikálják az áramellátást. Az energiatermelés, az áram szállítása, illetve tárolása rendkívül tőke- és időigényes, több év kell, mire rendszerszinten érezni lehet az új beruházások hozzáadott értékét. Az elmúlt négy évben azonban látványos eredményeket sikerült elérni országos szinten, és ami még fontosabb: kidolgozott stratégia mentén haladnak a beruházások, hogy egyrészt csökkentsék az áramellátási kockázatokat, másrészt hogy a karbonsemlegesség minél hamarabb teljesüljön. Bármennyire meglepő, utóbbinak Kína az egyik úttörője, és talán az az ország, ahol a leginkább komolyan veszik a karbonsemlegesség elérését.
Mindeközben Amerikában
Idén az Egyesült Államokban tíz nagyobb leállást okozott az áramellátás problémája a felhőszolgáltatások terén. Különösen fájó és relatív hosszú (15 órás) leállás történt márciusban és októberben, és olyan cégeket érintett, mint az Amazon (AWS), a Google (Cloud) és a Microsoft (Azure). Rengeteg cég volt képtelen használni a rendszereit, és fogyasztói szemmel is látványos volt, hogy például órákra kiesett a Spotify elérhetősége, órákra leállt az Alaska Airlines, továbbá – kicsit megmosolyogtató módon – a skót parlamentben a szavazógép. Az EU vizsgálatot indított a három nagy szolgáltató ellen piaci koncentrációra és az ellátásbiztonság kockázataira hivatkozva. Ismerve az EU-s bürokráciát, valamikor 2050-re meg is lesz a megállapítás.
Az áramellátási kockázat minden olyan céget érint, amelyik használja vagy a jövőben használni fogja valamelyik amerikai gigacég felhőszolgáltatásait.
Ahogy előző cikkemben részletesen írtam, a következő öt évben hozzávetőlegesen 3000 milliárd dollár beruházást valószínűsítenek adatközpontokba az elemzők, iparági szakértők, így az áramellátás biztonsága hatványozottabban felszínre kerül.
A Covid utáni időszakban az USA-ban az áramellátás fejlesztésében kevés érdemi változás történt, megmaradtak a hagyományos energiatermelő iparágak: nukleáris energia, szén-, olaj- és főleg (pala)gáz, valamint folyamatban volt a megújuló energia térnyerése. Az új Trump-érában annyi változás történt, hogy a megújulók alól az amerikai elnök elegánsan kirúgta a sámlit, visszavágta az állami támogatásokat, míg ismét prioritást kaptak a nem megújuló energiahordozók (főleg a palagáz, illetve a cseppfolyósított gáz, az LNG). Az elmúlt időszakban elégszer láttuk az elnököt kivetni elviselhetetlen mértékű vámot valakire, de ha az adott ország megígérte, hogy megvesz N millió köbméter (cseppfolyósított) gázt, akkor már „örök barik” vagyunk, mindenki oszoljon, nincs itt semmi látnivaló.
Ez a hozzáállás azonban a mesterséges intelligencia (MI) beruházási versenyben kevés lesz. Az USA energiastratégiája nemcsak hiányos, de alapvetően ódivatú, és semmilyen formában nem alkalmas arra, hogy megfeleljen az MI-forradalom kihívásainak. A Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint világszerte az adatközpontok energiaigénye 2024-ben 415 terawattot tett ki, 2030-ig a gigantikus beruházások után az energiaigény meg fogja közelíteni az ezer terawattot, bár láttam ennél jóval-jóval magasabb becslést is.
Lévén az amerikai cégek beruházásai egyelőre jellemzően az USA-ra korlátozódtak (meg kell felelni Trump „Make Amerika Great Again” elvárásainak), az új energiaigény is az USA-ban lép fel. Csak a rend kedvéért: az amerikai gigavállalatok már Európában is elkezdtek adatközpontokat építeni, de ezek értéke egyelőre elenyésző a teljes beruházott értékhez képest, eddig hozzávetőlegesen 20 milliárd dollár beruházást indítottak el az amerikai cégek Európában.
De szép adatközpont! Kár hogy nincs hozzá áram
A világ egyik legnagyobb hatalmú pénzügyi szolgáltatója, a Goldman Sachs nemrégiben publikált egy elemzést, hogy a most ismert és folyamatban lévő energetikai fejlesztések alapján az USA-ban és Kínában hogyan változik meg a nyári (csúcsterhelési időszaki) úgynevezett tartalékkapacitás, vagyis az az árammennyiség, ami akár egyszeri, akár huzamosabb extraterhelés során felhasználható. A becslést a következő öt évre készítették, 2030-ig. Az USA esetében a 2022-2025 közötti időszakban tapasztalt áramkereslet-növekedést vették alapul, míg Kínára vonatkozóan a legfrissebb ötéves tervben szereplő adat/várakozás szerepel. Az eredmény elég megdöbbentő. Míg az USA-ban a jelenlegi folyamatok alapján gyakorlatilag nem várható, hogy nőjön a tartalékkapacitás, addig Kínában a jelenlegi, az amerikaihoz képest amúgy is körülbelül két és félszeres tartalékkapacitás további 100 gigawattal nőne, elsősorban a megújuló energia térnyerésének köszönhetően.
Sok bajom van az MI-boommal, amellett, hogy magában a technológiában hiszek. A befektetett brutális mennyiségű tőke megtérülésének kérdése, a túlzott beruházási volumen és annak finanszírozása, a „termék” monetizálása mellett az egyik legnagyobb kihívást az energiaigény biztosítása fogja jelenteni.
Bár magában az MI technológiában az USA jóval előrébb tart, mint Kína, egy dologban biztos, hogy vesztésre áll. Az áram biztosításában.
És ha nincs áram, akkor állhat ott az új adatközpont, porfogónak jó lesz, csak éppen működni nem fog. Természetesen a piac ebből semmit nem áraz jelenleg.
