Takács Péter: Nincs politikai szándék a szakrendelők államosítására
Az egészségügyi államtitkár azt mondta, kis iránymutatást adnának csak az önkormányzatoknak.
Putyin gondolt egyet, és ideiglenesen a Gazpromra bízta az olasz Ariston és a német Bosch...
Az olaszok közölték, hogy megvédik a vállalatukat, és bekérették az orosz nagykövetet.
Az állami kapacitás hiánya miatt egy évvel kitolja a CT- és MR-vizsgálatok államosítását a kormány
Egy év türelmi időt adna magának és a magánszolgáltatóknak is a kormány.
Az államtitkár szerint a szürkezónát akarják felszámolni az MR- és CT-vizsgálatok államosításával
Takács Péter azt nyilatkozta, hogy az államosítás azokra a kapacitásokra vonatkozik, amelyek közfinanszírozott szolgáltató területén, de magántulajdonban lévő gépek.
Nagyobb várólistát okozhat a CT-vizsgálatok államosítása az orvosi kamara szerint
Becslések szerint az államosítás 5-6 milliárdba kerülhet a költségvetésnek a kártalanítási összeggel együtt.
A CT-, MR-vizsgálatokat államosítja, a kórházi patikákat kiszervezi a kormány
Közfinanszírozott, nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat, vagyis MR- és CT-vizsgálatokat 2024 novemberétől csak az állam végezhet.
Átveszi az állam a védőnői szolgálatokat, de a rezsit az önkormányzatokkal fizettetné
A Népszava kapkodó központosításról ír.
Népszava: Rezsitámogatásért cserébe elvenné a közvilágítást az önkormányzatoktól a kormány
A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke már többször beszélt erről Orbánnal.
Orosz cégek német kézben: részleges államosítással oldhatja meg Németország az energiaválságot
A legnagyobb német gázimportőrt megvette az állam, több energiacég fölött pedig átvették a felügyeletet. A német energiaiparban néhány cég gigantikus veszteséget, néhány másik gigantikus nyereséget...
Nagy Márton elmondta, milyen területeken akar még államosítani a kormány
A Vodafone megvásárlásáról a miniszter azt mondta: az állam inkább legyen csendestárs, jobb ilyen esetekben a piacra hagyni a dolgokat.
Kövess minket Facebookon is!