Alkotmányvédelmi Hivatal
Titkosszolgálati nyomásra történt házkutatás a Tiszát segítő informatikusoknál. Aztán kibukott egy...
A Direkt36 birtokába jutott dokumentumok szerint jól szervezett akció zajlott a Tisza Párt informatikai rendszerének bedöntésére. A párthoz kötődő emberek le akarták ezt buktatni, de ekkor...
Ukrán külügy: Súlyosan sérti az emberi jogokat az, amit az ukrán pénzszállítókkal tettek a magyar...
Ukrajna szerint elfogadhatatlan bánásmódban volt része a hét ukránnak, akiket semmivel nem gyanúsítottak.
Bese Gergő szerint a nemzetbiztonság épületében közölték vele, hogy vége a papi pályájának
A szexbotrányba keveredett Bese Facebookon posztolt erről.
A 444 fotósának javára döntött az Alkotmánybíróság
Németh Dániel két mobiltelefonját is feltörték a Pegasus kémszoftverrel, azt szeretné tudni, hogy ki és mikor minősítette nemzetbiztonsági adatnak a vele kapcsolatos információkat.
31 év után utasítottak ki az országból, pert nyert Strasbourgban a magyar állammal szemben a török...
Orhan Demirci Magyarországon alapított családot, az állam 2021-ben a nemzetbiztonság veszélyeztetésére hivatkozva utasította ki.
Dmitrij Medvegyev, az amerikai külügyminiszter és Elon Musk együtt aggódnak a német demokráciáért...
Alice Weidel, az AfD társelnöke szerint a párt alkotmányellenessé nyilvánítása „súlyos csapás a demokráciára”. Itthon egyelőre csak Toroczkai László reagált az AfD elleni lépésre.
Alkotmányellenes párttá minősítették Németországban az AfD-t
Az Alkotmányvédelmi Hivatal 1000 oldalas jelentéssel indokolta a döntését, ami lehetőséget teremt az Orbánék szövetségesének számító párt betiltására is.
A fideszesek szerint nincs gond a Fidesz korábbi külföldi támogatásaival
Szerintük a Fidesz esetében fel sem merül, hogy külföldi érdekeket szolgált volna.
Meghallgatta az Alkotmányvédelmi Hivatal a Magyar Hang munkatársait, poligráfot is használtak
Az Alkotmányvédelmi Hivatal azért indított vizsgálatot, hogy kiderítsék, ki és miért terjesztette az álhírt, hogy a bukott szíriai diktátor Magyarországra menekült, amiről a Magyar Hang is írt.
Nemzetbiztonsági vizsgálatot indítottak a szír elnök gépéről szóló álhír miatt
Az Alkotmányvédelmi Hivatal tájékoztatni fogja az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát az ügyről.







