Zöld köd
14 millió forintra büntette a kormányhivatal az épülő iváncsai akkumulátorgyárat
Az üzem saját munkásainak sem szólt, hogy rákkeltő anyagokkal kerülhetnek érintkezésbe, védőfelszerelést sem biztosított nekik.
Az iváncsai akkugyár nem jelentette be a hatóságnál, hogy veszélyes anyaggal fognak dolgozni
Május végén több ember is rosszul lett az épülő gyárban, a rendőrség nyomozást rendelt el.
Önkormányzat: Nem építenek mélyfúrású kutat a debreceni CATL akkumulátorgyár szomszédságában
Sokan attól tartanak, hogy nem lesz elég víz Debrecenben, egy új szakértői anyag is erre figyelmeztet.
Külügyminisztérium: Debrecenben az eddig bejelentetteken túl nem épül új akkumulátorgyár
Több ország és város is versenyben van még a Ningbo Zhenyu Technology beruházásáért.
Debrecenben épülhet meg az újabb kínai akkumulátoripari gyár
A Ningbo Zhenyu Technology telephelye a terveik szerint 2027 végétől működne. A beruházást a kormány részéről még nem erősítették meg.
Szijjártó: Az, hogy jöhetnek vendégmunkások az országba, a magyar munkahelyek megvédéséről szól
Az esztergomi MCC-feszt után csíptük el a külügyminisztert, aki bár nagyon nem akart nyilatkozni, végül mégis kötélnek állt. Vágatlan interjú Kocsis Máté beszólásáról, oroszbarátságról,...
Lebénult egy munkás, aki súlyos gerincsérülést szenvedett a debreceni akkumulátorgyár építkezésén
A hátára esett egy fémrögzítő alkatrész, meg kellett műteni. A beruházó szerint nem történt emberi mulasztás.
Kiderült, hogy nem egy, hanem két ember halt meg a szigetszentmiklósi akkumulátor-feldolgozó...
Egy magyarul nem beszélő betanított munkás sarokcsiszolóval vágott nyílást egy elromlott darálógépre, ez okozta a balesetet.
Fót fideszes polgármestere szerint garanciát kaptak arra, hogy a város területén nem épül...
A HelloParks nyilatkozatban vállalta, hogy fóti területen nem köt bérleti szerződést akkumulátorcellák gyártásával foglalkozó vállalattal.
Kövess minket Facebookon is!