Biztonságiak kísérték ki az akkumulátor-feldolgozó üzem embereit az indulatos lakossági fórumról...
A szlovén Andrada-csoport 10 milliárd forintból épít gyárat a borsodi településen.
Átlátszó: A bátonyterenyei akkufeldolgozóból kerülhetett 11 ezer hordó veszélyes hulladék Abasárra
Kevesebb hordó volt az üzemben, mint amennyi a szállítólevélen szerepelt, és a nem veszélyesek között volt veszélyes hulladék is.
„Maradtunk, amíg rosszul nem lettünk” – kormányhivatali jegyzőkönyvek részletezik a baleseteket a...
Súlyos mérgezések, rákkeltő anyagoknak való kitettség, hiányos vagy teljesen hiányzó védőfelszerelések. A hvg360 által megszerzett dokumentumok tanúskodnak a súlyos esetekről.
Még 100 hektár földet venne Ácson a katódgyártó cég, a polgármester nem tudja, mennyi bevételt hoz...
Szentirmai István szerint egyébként nincs akkora ellenállás, ahogyan azt a „fotelfacebookosok” állítják.
Az Európai Bizottság vizsgálja a debreceni akkugyár környezethasználati engedélyét
Jávor Benedek panaszolta be a kormányhivatalt, mert az épülő akkumulátorgyár működése szerinte sértheti a debreceni vízbázist és az uniós irányelveket.
Felfüggesztették a bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozó működését
Még a kormányhivatal ellenőrei is rosszul lettek, amikor kimentek az üzembe. A dél-koreai cég sorozatosan megszegte az előírásokat, a 100 millió forintos pénzbírság után a kormányhivatal...
Eladják a jövőnket fillérekért, ki vagyunk árulva
A debreceni virágkarneválon kérdeztük a helyieket, hogyan képzelik el a város jövőjét. Civilek januárban kezdtek el tiltakozni a kínai akkumulátorgyár ellen, aztán kiderült, hogy épül még egy.
Megkapta a környezethasználati engedélyt az iváncsai akkugyár, ahol korábban többen rosszul lettek
A Fejér Vármegyei Kormányhivatal adta ki az engedélyt nem sokkal azelőtt, hogy 14 milliós bírságot szabtak ki rájuk.
Menczer szerint a nyíregyházi akkugyár főleg tisztított szennyvizet használ majd
És napelemeket is telepít, hogy energiaigényének legalább egy részét fedezze.
Népszava: Nem engedélyezett gép kipróbálása okozta a bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozóban...
A berendezés 85 elemében tért el a szabályostól.
Kövess minket Facebookon is!