Áfacsalás

Nagyban ment az áfacsalás a Nagybani Piacon, több mint 11 milliárd forintos kár érte a költségvetést
A május végi razzia során egy jachtot és rengeteg készpénzt is lefoglalt a NAV.
A NAV az ágyból rángatta ki a számlagyárosokat, akik 505 millió forintnyi adót csaltak el
A szerb származású bandavezér éppen wellnessezett, amikor elfogták. Az adóelkerülést végző szervezet tagjai 20 év börtönt is kaphatnak.
Évek alatt majdnem 80 millió forint áfát csalt el egy vállalkozó, vádat emeltek ellene
Hamis magánokirat felhasználásával is megvádolták a 44 éves cégvezetőt.
Állami és EU-s pénzek elcsalása miatt több hazai borászattal szemben is vádat emelt a Fővárosi...
A vád szerint jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást követtek el 2019 és 2021 között.
Sokáig zavartalanul működhetett a milliárdokat elcsaló gázmaffia, de most vége a dalnak
Megrázta a hazai gázkereskedelmi piacot, hogy voltak közöttük olyan cégek és üzletemberek, amelyek, illetve akik megfelelő szakértelemmel a hátuk mögött valójában csak azért kereskedtek az utóbbi...
Elrendelték két ember letartóztatását az áfacsaló földgázkereskedő cégek ügyében
A bűnszervezet több tízmilliárd forint áfát csalt el. Az elsőrendű gyanúsított büntetése akár 11 év szabadságvesztés is lehet.
Közel egymilliárd forint áfát csalt el egy volt ügetőbajnok bűnszervezete
A NAV nyomozói ingatlanokat, készpénzt és versenylovakat is zár alá vettek.
Kétmilliárdnyi áfát csalt el egy médiában tevékenykedő bűnszervezet
Az elfogott vezér hűtőjében csak alkohol volt, szervezetében pedig kokain.
Hárommilliárd forint áfát csalt el egy hazai okostelefon- és napelemmaffia, a hasznot...
EU-tagállamokból nettó áron szerzett okostelefonokkal, tabletekkel, napelemekkel kereskedtek, pár havonta cserélt bukócégekkel csalták el az áfát.
Kövess minket Facebookon is!