0
Robert Fico az áramkivitel leállítását fogja kérni, ha Ukrajna nem indítja újra a kőolajszállítást
A szlovák miniszterelnök úgy fogalmazott: ha a Nyugat számára nem jelentett problémát az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása, Szlovákia sem fogadhatja el, hogy a szlovák–ukrán viszony kizárólag...
Orbán Viktor számai alapján már nem áll olyan jól a Fidesz, mint azt korábban mondta
A 106 választókerületből 65-ben nyernének most vasárnap a miniszterelnök szerint. A békéscsabai DPK-gyűlésen megfenyegette az ukránokat, akik szerinte a magyarok pénzére pályáznak. Lázár János azt...
A Tiszánál álltak a sorok, a Fidesz pultjait sok helyen hiába kerestük, de így is meglettek az...
„Maguk a háborúnak írnak alá, szégyelljék magukat!” – mondta egy nő a győri Vásárcsarnoknál a tiszásoknak, de hamar elsimult a konfliktus. Hódmezővásárhelyen sem találtuk a kormánypárti jelölt...
A minnesotai ICE-gyilkosságok miatt lemondta az amerikai túráját egy német focicsapat
A Werder Bremen szerint nem felel meg az értékeiknek, hogy olyan városokban játsszanak, ahol embereket lőttek le az utcán.
Klæbo legyőzhetetlen, a hatodik aranyérmét 50 kilométeren nyerte
A norvég sífutózseni a sprint után a leghosszabb távon is győzött a téli olimpián. Hatból hat számban nyert.
Szlovákia öregszik a leggyorsabban, Magyarország az átlagot hozza az EU-ban
A medián életkor tíz év alatt az EU átlagában 2,1 évvel nőtt, a legnagyobb mértékben Szlovákia és Ciprus lakossága idősödött.
A ladinok csendes tüntetést folytatnak az olimpián, és még a curling is meghajolt előttük
Egy, az olimpiai helyszíneken élő nemzeti kisebbség még több jogot szeretne a magáénak tudni, és mindenütt megjelenő zászlókkal hívják fel magukra a figyelmet Cortinában is.
Elutazott a család, ekkor szökött be az olimpiai sífutópályára az a kutya, akiről még célfotó is...
Azóta megerősítették a kennelt, hogy a Nazgul nevű kutya ne zavarja meg a további versenyeket.
Arte: A kelet-európai fiatalok a leginkább vállalkozó szelleműek
Ez persze hazájuk munkaerőpiacáról is sokat mond, de az is közrejátszik, hogy a Z Generáció már sokkal fontosabbnak tartja saját munkakörülményei alakítását.
Visszatér Floyd Mayweather, Mike Tysonnal bokszolhat áprilisban
A hibátlan mérleggel visszavonuló bokszoló a bemutatómeccs után folytatná a profi pályafutását.









