0
Több mint négyezer rákot akart behozni az országba két görög férfi
Az állatok értéke meghaladja a 210 millió forintot. A román–magyar határnál fogták el őket Nagylaknál.
Átadták az M80-as autóút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszát
A 29 kilométeres gyorsforgalmi út csak 2x1 sávos lett, pedig korábban 2x2 sávos utat ígértek.
Az óvónők bére egyre siralmasabb, a szegényebb családok egyházi, a tehetősek magánovit választanak
Nyolc évvel a diploma után havi bruttó 234 ezer forint az óvópedagógusi életpálya mai valósága.
A Continental már korábban jelezte súlyos gondjait a kormánynak
Szeretnék elkerülni a makói gyár bezárását, készek visszafizetni az állami támogatást.
Izraelben terroristák ellen fejlesztették ki a Pegasust, Magyarországon viszont terrorelhárítási...
A TEK korábbi helyettes vezetőjét, Bodnár Zsoltot is célba vették az izraeli kémfegyverrel. A Direkt36 kiderítette, hogy Bodnár akkor került célkeresztbe, amikor konfliktusa támadt a TEK...
Meghalt két turista, amikor rivális drogbandák lőttek egymásra Mexikóban
Egy német és egy indiai turista vesztette életét, többen megsérültek.
Semmitmondó zárónyilatkozattal ért véget az uniós csúcs első napja, a migrációról tárgyalnak a...
Mihamarabb, felgyorsítani, növelése és biztosítása érdekében.
II. Erzsébet kórházban volt
Csak egy kivizsgálás volt, amiről nem árultak el részleteket, az uralkodó jól érzi magát.
Filmes kellékként használt fegyver sült el Alec Baldwin kezében, meghalt a vezető operatőr, a...
A Rust című film forgatásán történt a tragédia, az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.
Edward Snowden: A vita véget ért, a világnak több titkosításra van szüksége
Csak így építhető újra a magánszféránk védelme, mert a nagy techcégektől és a törvényhozóktól nem várhatjuk a helyzet megoldását – mondta a 2013-as megfigyelési botrány kirobbantója a titkosítás...









