Miniszteri biztost neveznek ki a gyerekbántalmazási ügyek feltárására, több vezetőt menesztettek

Cikkünk folyamatosan frissül!
Toroczkainak címezve Magyar azt mondta: örül, hogy 3-4 percig kibírta konteók nélkül, és tett konkrét javaslatot is külön részleg kialakítására a rendőrségnél a gyerekvédelem érdekében.
Kaleta Gábor kapcsán azt mondta, Szentkirályi Alexandrához forduljon Toroczkai, és ő maga akkor is tiltakozott ez ellen, és ellentétben Toroczkaival, pedig ő nem volt megválasztott parlamenti képviselő. Toroczkai szerinte felelős, ő képviselő volt, felemelhette volna a szavát.
Többször felemlegette a pénteki migrációellenes tüntetést, azt mondta, hogy igazi nagy ellenzéki koalíció alakult itt ki, csak Gulyás Gergely hiányzott onnan.
Felhozta, hogy az előző kormány kiengedett a börtönökből 2200 jogerősen elítélt embert, és az előző magyar kormány sem tudta megakadályozni a migrációs paktumot, mert nem elég szavazni ellene, az EU-ban össze kell tudni hozni egy blokkoló kisebbséget. Megkérdezte Gulyástól, hogyan nem sikerült legalább egy V4-es blokkot létrehozni, még az olaszokat sem sikerült bevonzaniuk, pedig akkor meg lehetett volna akadályozni.
A Tisza kormány szigorú és következetes politikát fog alkalmazni a migrációval szemben, mondta a miniszterelnök, és ők nem fognak kiengedni jogerősen elítélt embercsempészeket.
Június 23-án visegrádi négyes csúcs lesz Budapesten – folytatta Magyar Péter, hozzátéve, hogy pont az Orbán-kormány tette tönkre a szövetséget. Közös fellépésre akarja majd migrációs vonalon kérni a V4-eket. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, az osztrák kancellár és Donald Tusk is felkérte, hogy az EU-s csúcsok előtt vegyen részt a migrációs megbeszéléseken, többek közt a relokációs megoldásokról. Amíg ő a miniszterelnök, nem fognak migrációs tábort építeni, „mi nem a Fidesz vagyunk, elnök úr, nem is a Mi Hazánk” – üzente Toroczkainak.
„A főleltáros, az a gyáva ember, aki nem mer mostanában ide bejönni” – utalgatott Orbán Viktorra, aki szerinte egy hónapra megtakarítás nélkül elmegy egy hónapra az Egyesült Államokba. Kormányzása alatt nem került kiemelésre soha ennyi gyerek a családokból, mint nemrég, mivel „magára hagyták a családosakat”. Orbán szerinte nem tudta egyik interjújában, hány szegénységben élő gyermek van. A legjobb helyzetbe akkor kerülnek a gyerekek, ha nem kell kiemelni őket, van szociális védőháló, segítik a bajba került családokat. Az uniós tagállamok erősítik a családvédelmi rendszert Magyar szerint, de az alapellátást tönkretette a Fidesz.
Csak Északkelet-Magyarországon több mint ezer gyerek van szökésben a rendszer elől, sokan drogbandák vagy szexuális bűnözők kezébe kerülnek. „Ha ilyen jó a rendszer, miért mondja ennek az ellenkezőjét minden szakember”, miért nem engedték be Magyarékat? – tette fel a kérdést. Kétezer nevelőszülő hiányzik a rendszerből – ismételte magát. Öt év alatt meghatszorozódott a segélyvonalak használata többek közt önsértés miatt szerinte. Nyolc vármegyében és a fővárosban van csak elérhető pszichiátriai ellátás, miközben nőtt a gondozottak száma Magyar szerint, majd sorolta az adatokat a rendszer működésképtelenségéről. „A helyzet minden, de nem rózsás, nem jó” – folytatta, hozzátéve, a legnagyobb bűne a Fidesz-kormánynak, hogy nem engedte őket adományt vinni. A lerohadt, általa meglátogatott miskolci otthont is megemlítette, amiről hamarosan tájékozódnak, most milyen állapotban van.
Gulyás Gergelyhez szólva Magyar azt mondta: előfordulhatnak hibák kitüntetéseknél is, bár a pedofíliáról szóló információ pontosan tudott volt a kitüntetés idején is. „Ha nálunk előfordul ilyen, én leszek az első, aki kiáll, és elnézést kér” – mondta.
Megkérdezte a Fidesztől, hogy miért fáj nekik elnézést kérni, mert ez hiányzott az ő oldalukról. „Önök és Orbán Viktor túl büszkék voltak elnézést és bocsánatot kérni, ahhoz már nem voltak túl büszkék, hogy a választási kampányban magyar gyerekeket az apjuk esetleges megölésével ijesztgessenek állami pénzen” – mondta.
Azt mondta, hogy Hegedűs mutatott neki a felszólalások közben egy belső dokumentumot, ami egy hivatalos jegyzőkönyv, és azt írják benne: a BM jelezte, hogy a Fidesz-frakció álláspontja szerint a kórházban hagyott egészséges csecsemők kórházi ellátásának finanszírozása nem időszerű. Magyar a beszéd ezen részét Takács Péter volt egészségügyi államtitkárnak címezte, Takács puszit dobott neki, és szívecskét is mutatott.
Felemlegette, amikor Menczer Tamás meg akarta akadályozni, hogy karácsony előtt a Tisza Párt ajándékot vigyen a gyerekvédelmi intézményekbe. Ezek az otthonok ma már el tudják fogadni a civilek ajándékát. Felemlegette, hogy az egyik ilyen otthon a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon volt, ahonnan most 8 gyerek részt vehetett a BL-döntőn.
Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője felelt az ellenzéki pártok kritikáira. Sajnálja, hogy nem lehet reagálni arra, ami elhangzott – reagált arra, ami elhangzott. „Tökéletesen működik, hogy vádold azzal az ellenfelet, amit magad követtél el” – mondta. Szerinte valószínű, hogy voltak jó intézkedések a Fidesz-kormány alatt, de az eredmény mást mutat. A Szőlő utcai bántalmazásokat is felhozta, illusztrálva, nem lehet büszkének lenni az intézkedésekre így. Bujdosó szerint ő szereti és tiszteli a gyerekeket, „egyetlen gyerek sem tehet arról, hova születik”, hogy milyen anyagi körülmények között élnek, a szüleik nem tudják vagy akarják ellátni őt.

Az állam felelőssége, hogy minden gyereknek az egyenlő esélyeket biztosítsák. Járt ő is sajátos nevelési igényű gyerekeknek fenntartott otthonban, ahol szeretetteljes körülmények között éltek a lakók. Olyan helyen is járt, ahol épp „három kisgyerek a sarokban térdepelt”, amit szomorú volt látni. A gyermekfelügyelőkről, nevelőkről, családgondozókról, nevelőszülőkről, pszichológusokról is szót ejtett Bujdosó, „akik sokszor traumatizált, elhanyagolt gyermekek számára jelentenek biztonságot, figyelmet és szeretetet”. Ők túlterheltek, a kiégés közelében dolgoznak, emberhiány van a területen.
A rendszer jövője azon múlik, lesznek-e, akik vállalják ezt a munkát, amihez a bért és megbecsültséget is javítani kell. A nevelőszülői programban is jobb átvilágítás, képzés és célzott ösztönzők kellenek, valamint mentális támogatás a gyermekvédelmi dolgozóknak. „Minden gyermeknek szüksége van legalább egy felnőttre, akiben bízhat”, a szakembereknek meg az államra, ami megbecsüli a munkáját.
Lassan egy órája tart az ülésnap, ez alapján egyelőre az látszik, hogy a korábbi ülésekhez képest sokat enyhült a hangulat, nincsenek bekiabálások, Magyar Péter is szokatlanul fegyelmezett, a miniszterelnök csak finom fejrázásokkal jelzi az egyet nem értését. Ez feltehetően a gyermekvédelem témája miatt is van.
Ahelyett, hogy a gyerekvédelem kiemelkedően fontos ügyét tárta volna fel, vádbeszédet mondott, amiben nem volt tekintettel arra, hogy az elmúlt 16 évben rendkívül sok minden történt ezen a területen, mondta Gulyás Gergely.
Lényegesen többen nőhetnek fel ma gyerekotthonokban, nagyjából ⅔-a az arra rászoruló gyerekeknek, mondta, és hozzátette, hogy ő is többször járt gyerekotthonokban. Azt mondta, hogy a 17 milliárd forintnyi forrás csak egy lépcső volt, nem pedig a teljes terület támogatása.
Ma nyolcszor annyian vannak börtönökben pedofil bűncselekmények miatt, mint voltak 2010-ben, mondta Gulyás. Ez szerinte a korai jelzőrendszer miatt van így. Azt mondta Toroczkainak, hogy a megindokolhatatlanul enyhe bírósági döntést nem az előző kormányon kell számon kérni.

Önök nagyon sok mindenkit ki fognak tüntetni, attól, hogy néhányukról ki fog derülni, hogy adócsalók, még a miniszterek nem lesznek adócsalók, mondta Gulyás, és hozzátette, hogy az intézményeknél nagyon sok pénzt lehetne még felújításra elkölteni, de sok pénzt el is költöttek már, például a gödi Gondviselés Házába.
A gyerekszegénység felszámolásában szerinte Európában az egyik legnagyobb fejlődést érték el, és az oktatásfejlesztésbe is rengeteg forrás ment.
Magyar felszólalásának a stílusa nem előzmény nélküli, mondta, majd a durva választási kampányról beszélt. Szerinte annál nagyobb méltánytalanságot senki nem szenvedett el, minthogy teljesen ártatlan embereket a leggusztustalanabb vádakkal vádoltak meg, ezeknek a vádaknak a terjesztésében társak és partnerek voltak, de konkrétumokat nem nevezett meg.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője következett, miután megvonták a szót az időlimitet túllépő Toroczkaitól. Rétvári arról beszélt, hogy amikor gyerekotthonban járt, azt látta, ugyanolyan gyerekek vannak ott, mint a többiek. „Ugyanolyan gyerekek, mint bárki más, csak nem születtek olyan szerencsés helyre, ahol a szüleik fel tudták volna nevelni őket”, ez szívfacsaró érzés szerinte. Sokszor drogfüggők a szülők, ezért kerülnek az állami gyermekvédelmi rendszerbe.
Rétvári kiemelte, szigorították a jelzőrendszer működését. A cél, hogy minél hamarabb örökbefogadó szülőkhöz kerüljenek a gyerekek. 1200 fölé emelkedett azok száma, akik évente örökbefogadó szülőkhöz kerültek. Megnőtt az a jelenség is, hogy kórházban hagynak emberek csecsemőket, akiket már gyorsított eljárásban lehet örökbe adni, több száz gyerekkel sikerült ez. A gyermekvédelem forrásait is növelték a 2010-es 18-ról 129 milliárd forintra. Reméli, ez az összeg tovább emelkedik majd.

„Azok az emberek, akik kiskorában megnyomorítanak egy gyereket” bűncselekményekkel, azokkal is kezdeni kell valamit. Arról beszélt, hogy egyes gyerekek nem akarnak a szüleikre hasonlítani, nem akarnak börtönbe kerülni, mint a bátyjuk. Börtönben van a helye, aki visszaél a gyerekek helyzetével, ebben egyetértenek. 81-ről több mint 700-ra nőtt a börtönbe került pedofilok száma az Orbán-kormány alatt Rétvári szerint. Ezért tette az előző kormány el nem évülővé ezeket a bűncselekményeket, vezették be a háttérellenőrzéseket a dolgozóknál, hozták létre a pedofil-nyilvántartást – hadarta érzelmesen a frakcióvezető. Rétvári szerint nettó 15 ezer forintról 234 ezer forintra nőtt az egy gyereket nevelő nevelőszülők díjazása.
Toroczkai László szólt hozzá Magyar felszólalásához, azt mondta, minden intézkedést támogatni fognak, ami javítja a gyerekek helyzetét, és egyetlen kritikája sincs, ami részükről nem támogatható. Önmagában a családi pótlék megemelése nagyon jó dolog, de ha nem ellenőrzik, hogy azt tényleg a gyerekekre fordítják-e, akkor nem biztos, hogy jó dolog, mondta.
„Az elmúlt években, az elmúlt 16 év, vagy akár 20 év legnagyobb ilyen jellegű botránya az Kaleta Gábor nevéhez fűződik” – folytatta Toroczkai. A magyar kormányzat őt hazahozta, 2019-ben pedig Magyar nem lépett fel ez ellen, nem akkor akart kilépni a Fideszből. Lakatos Márk „ügyeit” is ki akarja vizsgáltatni, ha tényleg fel akarják számolni azt a pedofilhálózatot. Hozzátette, hogy a lehető legkeményebben kell fellépni a pedofil bűnözőkkel szemben.

Javasolta, hogy a rendőrségen belül külön nyomozócsoportot kell felállítani a gyerekeket érő bántalmazások és pedofil bűnözőkkel szemben, ezt a javaslatot korábban már benyújtották, de most újra be fogják nyújtani.
Toroczkai sajnálja, hogy nem esett egy szó sem a migrációs paktumról, majd felolvasott belőle egy részletet, ami szerinte meghívólevél egész Afrikának és Dél-Ázsiának. Meghívta Magyart Ásotthalomra, hogy megnézze a déli határt védő kerítést, amin szerinte 17 helyen van lyuk jelenleg.
Magyar Péter szerint a gyermekvédelem újjáépítésének ára lesz, ezt ki fogják fizetni. „A gyermekvédelem költségvetése felülről nyitott lesz”, lesz pénz új szakemberekre, férőhelyekre, bérrendezésre, kiszámítható életpályára, szakmai-mentális segítségre. Konstruktív együttműködésre kéri a Fidesz és KDNP képviselőit. Szentkirályi Alexandrát sokadszor vette elő, kiszólva neki most is, hogy kitüntette a bicskei otthont korábban vezető, elítélt V. Jánost korábban. Készen állnak a vitára Magyar szerint, honnan csoportosítsanak át forrásokat. Bővítik a nevelőszülői hálózatot, megszüntetik a gyerekek kórházban hagyását, segítik a speciális igényű gyerekek ellátását többek közt. A családsegítő és jóléti szolgálatokat is megerősítik. Kivizsgálják a bántalmazási ügyeket, szakmai kontrollt hoznak létre. „Vissza fogjuk adni a gyermekvédelem becsületét”, a szakemberekét, a bántalmazott gyerekekét.
„Látjuk őket, meghallgatjuk őket, és végre olyan államot építünk, ami meg is védi őket” – mondta a kormányfő.
Persze szerinte egy év alatt nem fognak tudni mindent kijavítani. De megígéri, nem fordítják el a fejüket, nem hagyják, hogy a segélykiáltások eltűnjenek a bürokráciában. Beszéde keretezéseként visszatért Szabolcs történetére, amit az állam már nem tud jóvátenni. De tartoznak neki és társainak, hogy nem ismétlődhet meg mindaz, ami megtörtént. „Ha ezt elérjük, akkor talán méltók leszünk Szabolcs emlékéhez” – zárta beszédét.
Magyar Péter bejelentette, hogy a szociális és családügyi miniszter ma több gyerekvédelmi vezetőt menesztett:
- a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatóját,
- a Kopp Mária Intézet vezetőjét,
- a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság igazgatóját,
- a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatóját és főigazgató-helyettesét,
- valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóját.
Emellett egymilliárd forintos kártalanítási alap felállításáról is döntöttek, ami orvosi és lelki segítséget nyújt majd a bántalmazottaknak. „Az a minimum, hogy az állam legalább utólag megpróbál segíteni nekik, ha már megvédni nem tudtuk őket” – mondta Magyar.
Körülbelül kétezer nevelőszülő hiányzik a rendszerből, hogy minden 12 év alatti gyerek családban nevelkedhessen, ahogy azt a törvény is előírja – folytatta Magyar Péter. „Magyar emberként én szégyellem magam az előző hatalom helyett is” – mondta. A fogyatékossággal élő, súlyosan traumatizált vagy magatartási problémákkal küzdő gyerekek akár másfél évet is várnak arra, hogy megfelelő gondozási helyre kerüljenek szerinte.
Hosszú időn keresztül több örökbe fogadni vágyó volt, mint gyerek, de Magyar szerint ez mára megfordult, több a szülőre várakozó gyerek. „Az Orbán-kormány öröksége drámai”, egy túlterhelt, megalázott, traumatizált rendszer, amiben kimerültek a szakemberek, túlzsúfoltak az intézmények, a döntéshozók a valóság eltakarásával foglalkoztak. A bántalmazások kivizsgálása nem volt sokszor hatékony és következetes. Ezért miniszteri biztost nevez ki a kormány a bántalmazási ügyek kivizsgálására, feltárására. Meghallgatja az áldozatokat, javaslatokat tesz a jóvátételre, biztosítja, hogy egy segélykiáltás se vesszen el.
Mintegy 23 ezer gyerek és fiatal felnőtt él a gyerekvédelmi rendszerben, miközben körülbelül 1600 gyerek vár arra, hogy egyáltalán megfelelő helyet kapjon a szakellátásban, akiket ki kellene emelni a családokból, mondta Magyar. Nincs viszont elég kapacitás és szakember. Szerinte erről az 1600 gyerekről az állam már tudta, hogy veszélyben vannak és segítségre szorulnak, mégsem tud a számukra megfelelő helyet biztosítani. Egy állam működésénél kevés lesújtóbb dolgot lehet mondani, tette hozzá.
Az előző kormány tavaly alig pár milliárd forintot költött arra, hogy megemeljék a gyerekek napi étkeztetésére fordítható összeget, mondta, 2025-ben emellett az Orbán-kormány százmilliárdokat költött „aljas, félelemkeltő hazugságkampányokra”, és ugyanebben az évben Balásy Gyula 200 milliárd forintos árbevételt ért el közpénzből.

A fideszesekhez szólva azt mondta: ebben a pillanatban 325 magyar gyerek él kórházakban ragadva hónapokig, évekig úgy, hogy valójában nincs szükségük kórházi ellátásra. „Nem azért vannak ott, mert betegek, hanem mert az előző kormány gyerekvédelmi rendszere kudarcot vallott.”
A gyerekvédelemben dolgozók túlnyomó többsége áldozata annak a rendszernek, ami rájuk tolta a felelősség nagy részét, miközben nem adott pénzt és megbecsülést, mondta a miniszterelnök.
Magyar Péter ezután arról beszélt, hogy találkozott olyan gyerekekkel, akik korábban veszítették el a bizalmukat a felnőttekben, mint azt bárkinek meg kéne tapasztalnia. A kegyelmi ügyben „a hazug, patyomkin, gyermekvédelmi propagandával szembejött a valóság”. Csak az első lépés a kegyelmi ügy aktáinak nyilvánosságra hozása, fel kell tárni, mi történt, majd újra kell építeni „a földig rombolt rendszert”.
Választ kell arra találni, hogyan jutottak el odáig, hogy a hatalom a családok, gyerekek védelméről beszélt, miközben több ezer gyerek vár a megfelelő családra. Nevelőszülők hiányoznak a rendszerből, gyerekek hónapokig vannak a kórházakban. Átfogó rendszervizsgálatot kért a családügyi minisztériumtól. „Nem tehetjük meg azt a szívességet a bukott orbáni maffiának”, hogy ne tegyenek fel bizonyos kérdéseket: ki tudott a gyermekvédelemből érkező vészjelzésekről, milyen iratok érkeztek, kik tudtak volna közbelépni?
Gyerekek éveken át nem kaptak segítséget a magát kereszténynek és gyermekvédőnek mondó volt kormánypárttól. „Nem célunk a bűnbakkeresés”, nem a dolgozókat akarják vegzálni, de tudni kell, kik hozták létre a politikai környezetet, ami lehetővé tette – mondta a miniszterelnök.
Magyar Péter napirend előtti felszólalásra jelentkezett. A bicskei gyerekotthonban történt abúzusról kezdett beszélni, és az intézet egyik lakójáról, aki öngyilkos lett, miután vallott a gyerekotthon igazgatójáról.
Egyértelműnek tűnik, hogy ha a magyar állam elvégezte volna a dolgát, ha az előző kormány és az orbáni hatalom a magára hagyott gyerekeket védte volna a pedofil rém, a Fidesz által kitüntetett igazgató helyett, ha hitt volna a gyerekeknek a magyar állam, akkor ez a gyerek ma is élne, mondta Magyar.
A miniszterelnök azt mondta, hogy ő meglátogatta a gyerekotthonokat, beszélt a dolgozókkal. Azt mondta: arra kellett rájönnie, hogy Magyarországon két gyerekvédelem létezett. Egyrészt az „álszent, farizeus, gonosz orbáni gyerekvédelmi kommunikáció”, másrészt a gyerekvédelem valódi helyzete, aminek a valóságát például a szolgálatoknál, a gyerekotthonok folyosóin lehet megtapasztalni.
Ma is itt ülnek az ellenzéki padsorokban azok a fideszes képviselők, akik felelősek ezért, mondta Magyar, majd megígérte, hogy amit a gyerekek ellen ők az elmúlt években tettek, nem fogják elfelejteni.
Sulyok Tamás nem mond le – tudhatta meg a közvélemény május 31-én, azóta patthelyzet van a kormány és az államfő között. A népszerűtlen köztársasági elnököt Magyar Péter kormányfő leléptetné a színről, amihez a szükséges tiszás kétharmados többsége is megvan. Sulyok jelenleg az Európa Tanács alá tartozó tanácsadó szerv, a Velencei Bizottság állásfoglalására vár. Magyaréknak kreatív jogászkodásra lesz szükségük, hogy ne tűnjön az egész személyre szabott jogalkotásnak.
Fideszhez húzó szervezetek vasárnap tüntetést is tartottak a budai Várban, a Sándor-palota előtt Sulyok támogatására. Mint írtuk, volt tégláról téglára, szeretetország, matolcsyzás, és még a Tisza-himnusszá vált Tavaszi szél című népdalt is elénekelték a végén. Elhangzott többek közt, hogy a „hitvány asszony”, Görög Márta igazságügyminiszter néhány éve még Lázárnak hízelgett, most „csahos kutyaként” fenyegeti Sulyok Tamást, és szemétkosárba dobnák az Alaptörvényt. A demonstrációról részletesebben itt olvashat.
Aránylag rövid napirendje lesz hétfőn az Országgyűlésnek. Az egyik legfontosabb szavazássorozat a különböző vizsgálóbizottságok felállításáról, vezetőikről és tagjaikról várható. Felállhat a Magyar Nemzeti Bankban történt visszaéléseket, a spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését, a kegyelmi botrány felelőseit, valamint a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró vizsgálóbizottság is hétfőn.
Várhatók interpellációk, kérdések és azonnali kérdések is két zárószavazás mellett a devizahitelesek elleni pereket érintő törvénymódosításokról, illetve a képviselők fizetésének csökkentéséről. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról és a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, egyes beruházási szabályok módosításáról szóló javaslatokról fognak vitázni.
Magyar Péter miniszterelnök hétfő reggel közölte a Facebookon: „A Parlament hétfőn felfüggeszti a devizahiteles ügyek végrehajtását.” A devizahiteles ügyekben indult végrehajtások felfüggesztését javasoló törvényjavaslatot Hantosi István és Melléthei-Barna Márton nyújtotta be. Az egyes tisztességtelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeit rendező törvények felülvizsgálata érdekében az érintett folyamatban lévő eljárások kezeléséről szóló törvényjavaslatról vita, majd határozathozatal lesz.
Ugyan már a programjukban is írtak róla, talán sokakat meglepett az a gyorsaság, amivel a Tisza Párt benyújtotta a devizahiteleseket célzó, első törvényjavaslatát. Míg a devizahiteles ügyvédek egy része üdvözölte a döntést, sokan szkeptikusak a javaslattal kapcsolatban. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Drasztikusan csökkentené az országgyűlési képviselői tiszteletdíjakat, juttatásokat, támogatásokat, valamint az országgyűlési képviselőcsoportoknak járó költségvetési forrásokat a Tisza Párt csütörtökön benyújtott törvényjavaslata – írtuk május végén. A javaslatot két tiszás képviselő, Bujdosó Andrea frakcióvezető és Kalázdi-Kerekes Kinga terjesztette be az Országgyűlés elé. Azt írták: a költségek csökkentése terén elöl kell járniuk az országgyűlési képviselőknek és frakcióknak, „és példát kell mutatniuk a közhatalmat gyakorló állami szervek számára”.
A jelenlegi szabályozás szerint az országgyűlési képviselők fizetése minden év március 1-jétől az előző évi, KSH által megállapított átlagkereset háromszorosa. A törvénymódosítás után a háromszoros szorzó helyett már csak 1,8-cal kell számolni. Mindez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy jelenleg bruttó 2 182 488 forint az országgyűlési képviselők havi tiszteletdíja, a módosítás után pedig csak bruttó 1 309 493 forint lesz. A Tisza Párt az erre rárakódó – például a bizottsági posztokért járó – plusz juttatásokat is megnyesné. A javaslat a képviselők lakhatási, utazási, mobilhasználati juttatásait is csökkenteni tervezi.
„Már előre jeleztem a többi frakciónak, hogy ezen a szabályon mi változtatni fogunk, és reméljük, hogy számíthatunk rájuk” – fogalmazott Magyar a Parlamentben április 17-én, miután a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel egyeztetett az alakuló ülésről. Később azt is egyértelművé tette a Tisza Párt képviselőinek, hogy csak olyasmire költhetnek majd, amire tényleg szükségük lesz a parlamenti munkához. Jelezte a tiszás képviselőknek, hogy repülni fog a frakcióból, aki korrupt, arrogáns lesz, vagy urizálásba, luxizásba kezd. „Nálunk alapvető elvárás, hogy példát mutassanak az életvitelükkel is a képviselők és a politikusok” – mondta a miniszterelnök. A képviselőknek és frakcióknak járó juttatásokról korábban itt írtunk bővebben.
Csökkentik a képviselők fizetését, felfüggesztik a devizahiteles-pereket és végrehajtásokat, megszavazzák a vizsgálóbizottságokat, Magyar Péter pedig ismét felszólal – mozgalmas nap várható ma is az Országgyűlésben. Élő közvetítés és elemzés Cseke Balázzsal, a Telex politikai újságírójával.