A gazdasági adatokról kérdezték Magyart, erre ő a Megafon milliárdjait hozta fel

Szűcs Gáboré volt az első azonnali kérdés. Magyar Pétert kérdezte fel a gazdaságról: szerinte a magyarnál csak a lengyel GDP nőtt jobban az utóbbi években a térségben az IMF és Eurostat adatai szerint. „Ön hergeli az embereket”, akár hazugsággal – szúrt oda Szűcs. Ezután a Fidesz-kormány politikáját dicsérő, a fiatalokat hazahozó politikát emlegető szavakat olvasott fel, amiket Magyar Péter mondott évekkel ezelőtt, a Fideszből való kicsekkolása előtt.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A miniszterelnök azzal reagált, hogy örül, végre láthat egy megafonost szemtől szemben. „Közlöm önnel, képviselő úr, hogy ez nem a Megafon” – szúrt vissza. Szerinte 2021-ben mondta a fentieket, amikor volt növekedés, az elmúlt négy évben nem. Ezután a kormánypropagandát osztó Megafont osztotta ki, ami több százmilliárd forintba került. „Minden ki fog derülni, hogy hány forintból hazudtak reggel, délben, este” – mondta Magyar, majd elhívta a 700, általa meglátogatott településre Szűcsöt.

A fideszes képviselő felrótta, hogy letiltotta Magyar. Azt kérdezte, ha ő megafonosként lett emlegetve, milyen minőségben van itt, fb-tagként vagy focistafeleségként. Szűcs szerint nem igaz, amit az adatokról Magyar mondott. A kormányfő nem élt a válasz lehetőségével.

Mikor Szűcs azt emlegette fel, hogy Magyar Péter letiltotta az oldalán, Magyar azt kiabálta be, „azt se tudom, ön kicsoda”. Majd mikor a volt megafonos azt mondta, Magyarék adatai nem igazak, a miniszterelnök úgy reagált: „ezt pont ön mondja?”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!