Gyopáros Alpár szerint a kormány fenyegeti a polgármestereket

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A polgármesterek újraválaszthatóságáról beszélt Gyopáros Alpár, a Fidesz képviselője. Azt mondta: a polgármesterek döntő többsége 0-24-ben polgármesterek, főleg a kisebb településeken, de ennél fontosabb, hogy fontos közfeladatokat látnak el a kistelepülések, és ha megszűnnek az önkormányzatok, azt érezni fogják a helyiek. Azt kérdezte, hogy kormányzati álláspont-e, hogy ezek közül van, amit eltörölnek.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Lőrincz Viktória azt válaszolta: a Fidesz 16 éves tevékenysége a magyar önkormányzatiság kiürítéséről és fokozatos felszámolásáról szólt, a nemzet fővárosával szemben pedig valóságos politikai vendettát folytattak. Hergelésnek és hangulatkeltésnek nevezte Gyopáros kérdéseit, és azt mondta, hogy a valóság, az, hogy elindul egy párbeszéd a kormány és a települések között, és olyan megoldást kell találni, ami képes enyhíteni a jelenlegi szétaprózódott helyzetet, de kielégíti a települések igényeit az önálló vezetőségre is.

Gyopáros azt mondta, hogy a kormány fenyegeti a polgármestereket a bércsökkentéssel, az újraválaszthatóság korlátozásával, illetve a kistelepülési önkormányzatok megszüntetésével. Lőrincz megkérdezte, hogy látott-e Gyopáros tőlük törvényjavaslatot, ami a polgármesterek bérét csökkentené.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!