Apáti István, a Mi Hazánk képviselője először Tuzsonra és Nacsára reagált. Az a bizonyíték, hogy nem oldotta meg a Fidesz a problémát, hogy szavazni kell most egy ilyen javaslatról. „Önök a rászorultak kisebb részén segítettek”, amíg ő küzdött, mint malac a jégen, illetve kibeszélte a tehénből a borjút. Úgy tűnik, mintha az ellenzék ellenzékét játszotta volna a Fidesz. A Mi Hazánk megszavazza a javaslatot, de jelzi, „ez a könnyebbik része a küzdelemnek”. A „bankármaffiának”, a követeléskezelőknek okoz majd a javaslat jogbizonytalanságot maximum.
Apáti szerint erkölcsi kötelességük végrehajtani az ítéletet, ami 10 ezer milliárd forintnyi érdeket sért. Ehhez „halált megvető bátorság kell”. Pontosított, hogy devizaalapú hitelekről beszélünk, amik zöme svájcifrank-alapú volt, ezért érintette az embereket az árfolyammozgás. Erős kétségei vannak, hogy az uniós ítéletet végre akarják-e hajtani. M. György budapesti lakos mondta – utalt a volt jegybankelnök Matolcsyra –, hogy mennyi tőkét helyeztek ki a bankok. Örül, hogy megnyomhatja a gombot, a csatát sikerül megnyerni, a háború kimenetele kérdéses. Valódi és végleges megoldást kér a problémára.