Örök életre szóló adómentesség, Pride-fenyegetés, készpénzhez való jog – Orbán Viktor ígéretei
2025. február 22. – 15:55

„Ez világszenzáció, ilyen nincs sehol” – mondta Orbán Viktor a szombat délutáni évértékelő beszéde egy pontján. Ekkor már percek óta sorolta azokat az adókedvezményeket, amelyekkel a jövő évi választási kampányt berúgja a Fidesz.
A legnagyobb tétel bizonyára az lesz, hogy
a legalább két-három gyermekes édesanyák teljes, életük végéig tartó jövedelemadó-mentességet kapnak.
A legalább háromgyermekes édesanyák egy lépésben, 2025 októberétől, a kétgyermekesek lépcsőzetesen 2026 januárjától részesülnek az adókedvezményben.
Megismételte a korábban ismertett 21 pontos gazdasági akciótervből azt is, hogy két lépésben – július 1-jétől, majd január 1-től – megduplázzák a gyerekek után járó adókedvezményeket is. Egy gyerek után 20, két gyerek után 80, három és több gyerek után pedig 200 ezer forintot lehet majd levonni a szülők adójából és járulékaiból. Ez Orbán szerint több mint 1 millió családot érint. Bevezetik a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) szja-mentességét.
Orbán az évértékelőn azt is bejelentette, hogy Donald Trump mintájára beleírják a magyar Alaptörvénybe, hogy az ember férfi vagy nő lehet. Emellett nagy eséllyel betiltják a Pride felvonulást is, legalábbis a miniszterelnök szerint a szervezőknek már nem érdemes az idei rendezvénnyel bajlódniuk, mert „csak kidobott pénz és idő” lenne.
A kormány eleget tesz a Fidesz-frakció felkérésének, és kormánymegbízottat küld az Egyesült Államokba, hogy felgöngyölítse: az elmúlt tíz évben mely szervezetek és milyen pénzeket kaptak az USA-ból. Az adatok és bizonyítékok begyűjtése után a miniszterelnök ígérete szerint megteremtik az alkotmányos és jogi feltételeit annak, hogy „ne kelljen tétlenül néznünk, amint álcivil közéleti szervezetek a szemünk láttára szolgálják ki a külföldi érdekeket, és szerveznek politikai akciókat.”
Új törvényt alkotnak a Magnyickij-törvény (vagy Magnitsky) mintájára, elzárnák a Soros-hálózat pénzcsapjait, és a miniszterelnök azt szeretné, hogy az állami szervek tegyenek eleget a szuverenitásvédelmi kötelezettségüknek, az eddigi elkövetőkkel pedig tartassák be a törvényeket. „A birodalom budapesti lerakatával húsvétra végezhetünk is” – jelentette ki a miniszterelnök.
A kormány meghirdeti a 100 új gyár programot. A cél, hogy a gyárak fejlesszenek, bővítsenek és vegyenek fel új munkásokat. A miniszterelnök szerint gyorsítani kell a felkészülést a technológiai változásokra és a mesterséges intelligencia okozta kihívásokra. Ehhez újra munkába áll Palkovics László, az Orbán-kormány korábbi technológiai minisztere. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy pontosan milyen pozíciót kap.
Orbán utasította Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, hogy állapodjon meg a kereskedelmi láncokkal arról, hogy állítsák meg az élelmiszerárak emelkedését, amely mértékét megengedhetetlennek tart.
„Ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal. (…) Ha nincs megállapodás, jön a hatósági ár, és ha az sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk”.
Orbán arról is beszélt az évértékelőn, hogy
- a nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az év második felében egy bizonyos havi összeg erejéig visszatérítik majd az áfát.
- Magyarország nem támogatja, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen.
- Az Alaptörvénybe írják a készpénzhez való jogot, amit egyébként már korábban a Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezett.
- A kistelepüléseknek megadják az önvédelemhez való jogot, hogy megőrizhessék az arculatukat, örökségüket, és gátat szabhassanak a beköltözéseknek. Hogy a miniszterelnök pontosan mit ért az önvédelem alatt, nem részletezte.
- A magyar EP-képviselőknek a magyar parlamenti képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozatot kell majd készíteniük egy új jogszabály-módosítással.
- Bármi áron szeretné megfékezni a kormány a kábítószerek, „az olcsó mérgező kotyvalékok, szintetikus szerek” terjedését. Orbán ezért kormánybiztost nevez ki a területre, zéró toleranciát vezetnek be, és a kábítószer-kereskedőkkel szemben hajtóvadászatot indítanak.
Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknekés angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!