Képviselői X-Faktort hirdetett Magyar Péter, aki szerint másokkal együtt őt is megvezette a NER

Legfontosabb

2024. október 23. – 18:55

Képviselői X-Faktort hirdetett Magyar Péter, aki szerint másokkal együtt őt is megvezette a NER
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy olyan ember vezeti ma a hazánkat, aki az 1956-os hőseinkhez hasonlóan 1989-ben még az orosz csapatok kivonását követelte, de ma már szinte minden cselekedetével, minden mondatával meggyalázza 1956 örökségét. (…) Hova tűnt a »ruszkik haza«, miniszterelnök úr?” – Orbán Viktornak, Orbán Balázsnak és Szijjártó Péternek is keményen odaszúrt október 23-i beszédében Magyar Péter a Tisza Párt Széna téri rendezvényén.

A Tisza Párt elnöke délután 15 órakor a Bem József téren még Márai Sándort szavalt, majd bő két órával később, a Széna téren felállított színpadon hosszú beszédet tartott, amelyben több bejelentést is tett a 2026-os országgyűlési választásra. A kettő között vonult a tömeg, meghallgathattuk Koltai Róbertet, Jordán Tamást, Rost Andreát és több művész zenés-táncos előadását, szavalását.

Magyar Péter az ünnepi beszédében 1956-ról azt mondta: egy olyan ünnep volt, amikor a magyarok a legjobb arcukat mutatták, és egy időre elzavarták az elnyomó diktátorokat.

„A magyar föld nem eladó, nem átjátszható senkinek sem. (…) Szent és sérthetetlen. Ezt kell a fejébe verni minden politikai igazgatónak és minden külügyminiszternek”

– üzente Orbán Balázsnak és Szijjártó Péternek.

Azt ígérte, hogy visszaadják a magyaroknak azokat a nagy közös jelképeket, amelyeket kisajátított a hatalom. Ilyen például az '56-os lyukas zászló, ami Magyar szerint igazodási pont lehet. „Segít felismerni az árulókat, akik hebegve-habogva próbálják menteni a menthetetlent.”

Vajon hajlandóak lennénk-e a külső támadás esetén fegyverrel is megvédeni a hazánkat? – tette fel a kérdést a közönségnek a legnagyobb ellenzéki párt vezetője. Szerinte az országban sokan igennel felelnének erre a kérdésre, de ma is élnek olyan gyáva emberek, akik harminc NER-ezüstért elárulják az országot. Magyar szerint ma is vannak olyanok az állampártban, akik egy puskalövés nélkül átadnák az országot. Orbán Balázs elhíresült mondatait a rendezvényen többször is lejátszották a kivetítőn. A Tisza Párt elnöke Szijjártót is kritizálta, aki kitüntetést vett át az oroszoktól, és szemet hunyt afölött, hogy orosz állami hackerek feltörték a külügy informatikai rendszerét.

Orbánék megvezették az embereket, köztük Magyart is

„Orbán Viktornak nincs felhatalmazása semlegességről beszélni, elárulni 1956 örökségét, kiszolgálni az orosz érdekeket” – jelentette ki Magyar Péter. A történelmi felhatalmazás szerinte az, hogy a Nyugathoz tartozunk. A magyar társadalom elsöprő többsége a NATO és az Európai Unió mellett szavazott.

Arról beszélt a Tisza Párt elnöke, hogy az elmúlt harminc évben Orbán és Gyurcsány az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országgá tették a korábban éltanuló Magyarországot; politikai, gazdasági, morális és megélhetési válságba sodorták hazánkat.

Hosszasan sorolta az ország problémáit: kiürül a vidék, soha ilyen kevés csecsemő nem született, „ázsiai migránsokat telepítenek” be az országba, megszüntetik a vasúti szárnyvonalakat és bezárják a postai hivatalokat. Orbánék elhibázott gazdaságpolitikája miatt nálunk a legmagasabb az ÁFA, zuhan az ipari termelés, és nő az államadósság. A korrupció miatt visszatartott uniós források helyett ma kínai hitelen tartják lélegeztetőgépen a magyar költségvetést.

„Orbánék megvezették, átverték a magyar embereket, korábban engem is. Polgári, európai, jóléti Magyarországot ígértek. Ehelyett egy kifosztott, végletekig feudális társadalmat hoztak létre”

– fogalmazott Magyar Péter.

Azt is mondta, hogy a Tisza Párt érzi a történelmi felelősségét. A 2026-os választásokig hátralévő minden napban ezért azon dolgoznak, hogy olyan programot és olyan embereket kínálhassanak a választóknak, hogy egy hazaszerető kormány alakulhasson. „Becsület, tisztesség, szerénység, igazság, irgalom, érzékenység, türelem, vendégszeretet és megértés lesznek a hazaszerető kormány jelszavai.”

Pályázaton választják ki a 106 választókerületi jelöltet

„Mindenkinek van és lesz feladata, aki hazaszerető kormányt szeretne Magyarországon” – folytatta Magyar, és azoknak a csendes hősöknek is köszönetet mondott, akik ma még nem mernek felszólalni. A még mindig hezitálókat arra kérte Magyar, hogy gondolják át: arra szavaztak-e, hogy „bugyuta milliárdosok jachtokról szórják szét az ország vagyonát”, az unokájuk külföldön éljen, az idős rokonokat pedig 2-3 éves várólistán hagyják szenvedni az egészségügyben.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Azt ígérte, Tisza-kormány 2026 után igazságot szolgáltat, és a közös vagyonból visszaszerzi azt, amit csak lehet. Az új kormány visszaállítja az ország nemzetközi hírnevét, újra összehozza és kiterjeszti a V4-es országokat, visszaállítja a katázást, és szolgáltatóállamot épít. Az oktatást és az egészségügyet fejlesztik, nem lesz 3 millió létminimum alatt élő magyar. Megtartják továbbá a Fidesz szent teheneit is: a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat, a 25 év alattiak adómentességét, a gyermekek után járó adókedvezményt, megemelik a minimálbért és a szakdolgozók bérét is.

Hogy honnan lesz minderre pénz? Magyar azt ígérte: kormányra kerülve azonnal belép Magyarország az Európai Ügyészségbe, és hazahozzák a most visszatartott uniós forrásokat, amiket az ország fejlesztésére fordítanak. Befoltozzák továbbá azokat a réseket, amelyeken évente milliárdok sokasága zúdult ki Orbánék oligarcháihoz. Megszüntetik a kormányzati propagandát, visszaállítják az önkormányzatok függetlenségét, hatásköreit és jogköreit. Alkotmánymódosításra készülnek, hogy a legfontosabb törvény valóban minden magyaré legyen, és olyan szabályt alkotnának, hogy a miniszterelnök legfeljebb két cikluson keresztül lehessen hivatalban.

Arról is beszélt Magyar, hogy a Tisza Párt 65 munkacsoporttal és rengeteg szakemberrel dolgozik a program és egyfajta társadalmi szerződés kidolgozásán, hogy 2026-ban ne valami ellen kelljen szavazni, hanem egy vonzó Magyarországhoz vezető programra voksolhassanak a magyarok. Bejelentette, hogy a programírás november 5-től kiegészül társadalmi párbeszéddel: a Magyarok hangja néven kikérik az emberek véleményét az oktatásról, az egészségügyről és a legfontosabb gazdasági kérdésekről.

A beszéd legfontosabb részét azonban a végére tartogatta: október 23-án elindítják „a jövő hazaszerető vezetőinek kiválasztását”. Olyan hazaszerető nőket és férfiakat keresnek, akik a maguk szakterületén világos vízióval rendelkeznek, és vállalják a közszereplői léttel járó nehézségeket is.

A 106 egyéni választókerületi jelölt mellett szakembereket is toboroznak, akik segítik abban a Tisza Pártot, hogy a 2026-os választás után zökkenőmentesen tudják átvenni a kormányzást.

Magyar szerint ma bólogató Jánosok és haszonlesők ülnek a kormányban, de ennek véget vetnek. „Eljött a tehetséges emberek ideje, a jövő tehetséges embereit keressük” – mondta, és bejelentette: a Tisza Párt honlapján mától elérhető az országgyűlési képviselők pályázata.

Beszéde végén még megismételte, hogy a haza nincs jó állapotban, mostani gazdái éppen a kilincseket, villanykörtéket szerelik le, és viszik haza magukkal. Szerinte 2026-ig ki fogják pakolni a házból, ami még mozdítható, és ezt valakinek utána meg kell javítania, alapos tatarozásra lesz szükség. „Mindannyian tudjuk, Orbánék még nem merik kimondani: számukra vége van.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!