Barátságért kitüntetést kapott Szijjártó Péter az orosz külügyminisztertől

2021. december 30. – 13:15

Másolás

Vágólapra másolva

Barátságért kitüntetést kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől Moszkvában – írja az MTI.

Az 1994-ben alapított kitüntetést az Oroszországi Föderáció elnöke adományozza külföldi állampolgároknak a nemzetek közötti kölcsönös együttműködésben elért eredmények alapján. A Barátság érdemrend a legmagasabb orosz kitüntetés, amelyben külföldi állampolgár részesülhet. A kitüntetést korábban olyan személyek kapták meg, mint Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár, Rex Tillerson volt amerikai külügyminiszter vagy Jean Chrétien volt kanadai miniszterelnök.

De nem csak politikusoknak adományozták már oda ezt a kitüntetést, 2011-ben Törőcsik Mari színművész az orosz kultúra Magyarországon való elterjesztésért és népszerűsítésért kapott Barátságért kitüntetést. Andrzej Wajda és Emir Kusturica filmrendezők szintén kaptak Barátságért kitüntetést.

Szijjártó a Facebook-oldalán azt írta: büszke rá, hogy az elmúlt évek rendkívül kedvezőtlen globális és regionális folyamatai ellenére – szövetségesi kötelezettségeik tiszteletben tartásával párhuzamosan – fenn tudták tartani a nemzeti érdekeiknek megfelelő, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést Moszkvával.

„Ha nem tettünk volna erőfeszítéseket ezért, ha nem vállaltuk volna fel a nemzeti érdekre alapuló külpolitikát az elmúlt években, akkor ma kevésbé sikeresen tudtuk volna felvenni a küzdelmet a világjárvánnyal és az európai energiaválsággal szemben; Szputnyik oltóanyagokkal tudtuk tavasszal felgyorsítani az oltási kampányt, a szeptember végén megkötött gázvásárlási megállapodás pedig garantálja hazánk energiabiztonságát” – írta Szijjártó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!