Navracsics Tibor: Az alapítványi egyetemekkel az égvilágon semmilyen botrány sincs
2024. október 8. – 08:16
Navracsics Tibor szerint az alapítványi egyetemekkel kapcsolatban az égvilágon semmilyen botrány sincs, amióta létrejöttek. „Volt egy-két személyi konfliktus, de ezen túl semmilyen botrány sincs. Sőt, a tudományos kutatók tekintetében egyre jobb eredményt produkálnak” – nyilatkozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Atv.hu-nak.
Ahogy arról korábban írtunk, az EU miniszteri Tanácsa – az Európai Bizottság javaslatára – még 2022-ben, szinte egyhangú szavazással döntött arról, hogy eltiltja az új uniós kötelezettségvállalásoktól a vagyonkezelő alapítványokat és az ilyen hátterű intézményeket, köztük a 21 „modellváltó” magyar egyetemet. A határozatot azzal indokolták, hogy az alapítványok nem elég átláthatóan működnek, összeférhetetlen módon ülnek bennük politikai döntéshozók, és a magyar kormány nem kezelte a hónapokkal korábban ismertetett bizottsági kifogásokat.
Ez főleg két programnál, az Erasmus+-nál és a Horizont Európánál okoz gondokat: az alapítványi fenntartású modellváltó egyetemek már tavaly nyáron eurómilliós károkra panaszkodtak a Horizont Európa kutatási programban, az idén szeptemberben kezdődött szemeszterre pedig már erasmusos diákcserékre sem mehetnek a közalapítványi egyetemek hallgatói.
A magyar kormány korábban többször is egyeztetett az Európai Bizottsággal, hogy informálisan megegyezzenek a módosításokról, idén januárban viszont Navracsics kijelentette, hogy megrekedtek a tárgyalások, és azóta semmi jele, hogy előrébb léptek volna. Ennek ellenére a kormány október 1-jén társadalmi egyeztetésre bocsátott egy módosítási tervezetet az ilyen alapítványokról szóló törvényhez. Bár a magyar médiában több helyen kapitulációról vagy megadásról írtak, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) maga ismerte el egy közleményben, hogy ez egy tavaly őszi kormányzati tervezet, és egyes bizottsági javaslatokat nem fogadott el (magyarul valójában a szöveg épp a saját álláspontját tükrözi).
Ezzel kapcsolatban Navracsics azt mondta az ATV-nek, hogy a most társadalmi vitára bocsátott tervezet nagyjából az a normaszöveg, amiről ő tavaly ősszel tárgyalt Johannes Hahnnal és Didier Reyndersszel, a Bizottság képviselőivel. Állítása szerint ezután Brüsszelből egy évig semmilyen visszajelzés nem érkezett, ezért Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter most úgy döntött, társadalmi vitára bocsátja a tervezetet, és aztán beterjeszti az Országgyűlés elé a törvényjavaslatot. „Hankó miniszter úr kifejezte azt a kívánságát, hogy ő szeretné ezt végigvinni és tárgyalni” – mondta Navracsics.
„Én eddig is csak ilyen muszáj Herkulesként voltam benne a tárgyalássorozatban. Amikor az kezdődött, éppen az Európai Uniós forrásokról tárgyaltam Brüsszelben, és ehhez hozzácsaptam az erasmusos források kérdését is. De a jövőben már nem kívánok ez ügyben tárgyalni, ezt Hankó miniszter úr viszi tovább vélhetően Bóka miniszter úrral”
– tette hozzá.
Navracsics szerint az Erasmus a leghatékonyabb promóciója az európai integrációnak az Unióban. „Az, hogy politikai okokból kizárnak diákokat az Erasmusból – akik egyébként azt sem tudják, hogy ők alapítványi egyetemeken tanulnak, nem is a dolguk, hogy ezzel foglalkozzanak, hanem minőségi oktatást kell, hogy kapjanak – ez az integráció szellemével is ellentétes” – jelentette ki. Hozzátette, bízik benne, hogy az Európai Bizottságban „győz a józan ész”, és jövő szeptembertől a magyar alapítványi egyetemek hallgatói újra az Erasmus-program részesei lehetnek.