Magyar Péter: Békésen fogunk tüntetni október 5-én a közmédia épületénél

2024. október 3. – 16:03

Másolás

Vágólapra másolva

Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót Magyar Péter csütörtökön, amelyet élőben is közvetítettek. A Tisza Párt elnöke elsősorban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) Diákhitel Központ elleni vizsgálatára reagált, de az aktuálisan zajló kormányinfón elhangzottakra is válaszolt Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek. Bejelentette azt is, hogy hamarosan Ursula von der Leyennel fog tárgyalni a Magyarország ellen zajló ügyekről.

Gulyás csütörtökön ugyanekkor beszélt a kormányinfón, Geszten. Őt Magyar Péter Facebook-posztjai alá írt erőszakos kommentekről kérdezték, neki is üzent Magyar Péter:

„Gulyás Gergely pár perce hazudta azt, hogy nem határolódunk el ettől, (…) utoljára reggel írtam a Facebookon, hogy békés demonstrációra készülünk.”

– mondta Magyar Péter, aki azt is elmondta, hogy pártzászlókat ne hozzanak, csak nemzeti színű és lyukas lobogókat az október 5-ére tervezett tüntetésre a közmédia épületéhez.

Reagált arra is, ahogyan Deutsch Tamás igyekszik az ő mentelmi jogi ügyére irányítani a figyelmet, szerinte a Fidesz képviselője csak „úgy csinál mintha dolgozna” és „Toroczkai Lászlót meghazudtoló módon” összeesküvés-elméleteket gyárt az ő bűnösségéről. Mivel Polt Péter legfőbb ügyésztől nem érkezett kérelem a mentelmi jog felfüggesztéséről, ezért az Európai Parlament sem tudja azt elbírálni. A sajtó kérdésére, miszerint mit tenne, ha ez a kérelem mégis megérkezne, nem válaszolt érdemben, azt mondta, ennél fontosabb ügyek is vannak.

De lemondana a mentelmi jogáról, amint a kormány csatlakozik az Európai Ügyészséghez – mondta Magyar Péter.

A Diákhitel Központ Zrt. korábbi gazdálkodását ért vádakról azt mondta, többször találkozott Hadházy Ákossal, akivel emiatt került összetűzésbe. Elmondta neki a kérdéses szerződések történetét, igyekezett mindent elmagyarázni neki a többéves folyamatokról. Szerinte akkor minden szabályszerűen zajlott, a legtöbb ügyet a munkatársai intézték közvetlenül, nem pedig ő.

Szerinte utoljára a Norvég Alap ügye miatt vizsgálódott ilyen szinten a KEHI, legfelsőbb kormányzati utasításra, előző nap hívták fel őket kormányzati körökből. Aki megnézi a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a KEHI közös jelentését, láthatja, hogy az egy összecsapott anyag, nem tartalmaz piaci összehasonlításokat, mélyebb elemzés nélkül von le következtetéseket alaptalanul. Magyar szerint az ő vezetése alatt sikeres volt a Diákhitel Központ, és rengeteg új ügyfelük lett ebben az időszakban.

Magyar szerint a KEHI vezetője azt hazudta, hogy a Diákhitelnél szabálytalanságokat állapítottak meg korábban, és ezért kellett lemondania a cég éléről. Mindezt cáfolva elmondta, hogy önként távozott, a lelkiismerete tiszta. Számít rá, hogy a jövőben további vádak fogják érni a jövőben alaptalanul, már eddig is több pert megnyert a lejáratások miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!