Tanácsadás és tanulmányok – Magyar Péter és Hadházy Ákos a Diákhitel Központ korábbi szerződései miatt ment egymásnak

2024. szeptember 24. – 18:25

Tanácsadás és tanulmányok – Magyar Péter és Hadházy Ákos a Diákhitel Központ korábbi szerződései miatt ment egymásnak
Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, Havelda Balázs, a Diákhitel Központ Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Chornitzer Péter, a Diákhitel Központ Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese és Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) épületében tartott sajtótájékoztatón 2019. június 19-én – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A napokban ismét a Diákhitel Központ szerződései miatt feszült egymásnak Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Az ügyet a kormányközeli média is felkapta, „felelőtlen pénzszórásról” írnak. Hadházy tavasszal már foglalkozott az üggyel, de nem hagyta annyiban, mivel több olyan szerződést is talált, amelyek esetében szerinte tisztázni kell, hogy milyen alapon hívták meg az adott céget, és miért épp a „haverokkal” állapodtak meg.

Magyar tavasszal még találkozott Hadházyval, ekkor azt mondta: a felesleges és túlárazott szerződésekre Rogán Antalék utasították, ezért is mondott fel a cégnél. A független képviselő most ismét találkozót szeretne Magyarral, hogy tisztázzanak néhány kérdést, de Magyar most azt javasolta a képviselőnek: ne írogasson, hanem tegyen feljelentést, ha szabálytalanságot talál.

Szerződések, amelyek „nagy átfedést” mutattak egymással

A Szabad Európa a Diákhitel Központ szerződéseivel foglalkozó cikkében több olyan céget is talált, amelyek az utóbbi években csak a Diákhitel Központtól kaptak jelentősebb megbízást. A lap azokat a szerződéseket vizsgálta részletesen, amiket még egytől-egyig Magyar Péter írt alá a Diákhitel Központ vezetőjeként. Ezeket Hadházy Ákos kérte ki, illetve fotózhatta le egy „szúrópróbaszerű” betekintésen. Hadházy a szerződésekkel kapcsolatban azt írta: egyes kifogásolt részekre Magyar Pétertől korábbi személyes találkozójukon választ kapott, de szerinte „számos kérdés még nyitva maradt”.

Hadházy a szerződésekből írt összefoglalójában arra jutott, hogy a szúrópróbaszerűen megnézett dokumentumok alapján „sajnos egyáltalán nem tűnik valószínűnek, hogy Magyar Péter csak Rogán utasítására írt alá felesleges és/vagy túlárazott szerződéseket olyan cégekkel, amelyekről nem sikerült megmagyarázni, miért őket hívták meg a munkára”. A politikus részletesen is bemutatta, hogy mit talál problémásnak, illetve hogy jutott erre a következtetésre. Szerinte a tanácsadásról és tanulmányokról szóló szerződések túlárazottak és feleslegesek. Hadházy felidézte: Magyar azzal indokolta neki ezeket a tanulmányokat, hogy a kormány döntéseinél érvelhessen a Diákhitel Központ fontossága mellett.

A politikus összeszedett néhány szerinte kifogásolható konkrétumot is. Talált például három olyan szerződést, aminek tartalma „nagy átfedést mutatott egymással”. Van köztük olyan, ami a Diákhitel Központ hatásait vizsgálta 2012 és 2019 között, majd ugyanaz a cég megnézte ugyanezt 2001 és 2021 között is. Ezeknek a vizsgálatoknak darabja 14 millió forint volt. Egy másik cég szintén hasonló összegért azt nézte meg, hogy mennyivel járult hozzá a GDP-hez a Diákhitel Központ. Hadházy Ákos ezeknél a szerződéseknél azt emelte ki, hogy a cégek előélete és profilja alapján nem érhető, miért ők kapták a megbízást. A Diákhitel és a GDP kapcsolatáról 14 millió forintért tanulmányt készítő, „médiatartalom-gyártás” profillal működő cég 2019-ben nagyjából csak ezt számolhatta el bevételként, utána viszont már ennyit sem. Hadházy hozzátette: a tulajdonos a Facebook-aktivitása alapján a Tisza Pártnak dolgozik, ezt egyébként maga Magyar Péter is megerősítette.

A Tisza Párt mostani szervezőjével is szerződtek 2019-től

A Hadházy Ákos által kiemelt személyi összefonódásnak aztán már a Magyar Nemzet ment utána: kiderült, hogy még Magyar Péter írt alá szerződéseket a Diákhitel nevében a Troia Média Kft.-nek. A cég Trentin Balázs Lajos tulajdona, aki jelenleg a Tisza Párt egyik szervezője. A Szabad Európa azt írja, hogy Trentin cége 2019-ben még több mint 19 millió bevételt tudott felmutatni, a következő két évben viszont már csak néhány milliós volt a bevételük. 2021 végén még megállapodtak a Diákhitel Központtal egy 13,3 milliós szerződésről, ami már a 2022-es mérlegben jelent meg, de ezen felül csak 2,3 millió egyéb bevételt tudtak elszámolni. A lap egyébként megtekinthette a cég által készített tanulmányok tartalomjegyzékét, amiből kiderült, hogy a Troianak 40-50 oldalas tanulmányt kellett készítenie, amire elég szűkös volt az idejük: 2021 december eleje és vége között kellett végezniük.

Akadnak még Hadházy Ákos által kiemelt érdekességek. Az AC Humán Kft.-nek szintén a Diákhitel Központtól volt a legjelentősebb bevétele. A céggel azért szerződtek 2020-ban, mert hiteltermékprofil-bővítésre készültek, amihez új munkatársak kellettek. A Troia Kft.-hez hasonlóan itt is csak a szerződés évében volt kiugró a bevétel: 2018-ban és 2019-ben 4 millió forint körül kerestek, míg a diákhiteles szerződés évében ez megugrott 14,5 millióra, majd 2021-ben visszaestek 3 millióra, végül 2022-ben már nulla forint bevételt csináltak, hogy aztán fel is számolják az egész céget.

A Hadházy Ákos által lefotózott, majd nyilvánosságra hozott szerződések között a Szabad Európa további érdekességeket is talált. Szerepel köztük például a Varius Consulting Kft., amellyel a Diákhitel 2019-ben egy legalább 200 oldalas tanulmányra szerződött (A Diákhitel Központ Zrt. hitelnyújtási tevékenységének, mint alaptevékenységnek az újra gondolása egy üzletfejlesztési stratégia és akcióterv tanulmány keretein belül címen), amit október eleje és december 16. között kellett elkészítenie a 22 főből álló cégnek. A Varius ekkoriban nagynak számított: 2019-ben 1,5 milliárdos bevételük volt, aztán viszont valami megváltozott, mert egy évvel későbbre 668 millióra, majd 2021-re már 14 millióra apadt a bevételük. Végül átalakulás miatt az egész cég megszűnt. Szintén érdekes az Alapjogokért Központ kutatási igazgatójának cégével, a Mestint Kft.-vel kötött szerződés. Nekik azt kellett vizsgálniuk, hogy milyen hatással volt az egyetemisták életére a Covid. Erről egy minimum 20 oldalas tanulmányt vártak, de azt nem határozták meg, hogy hány fős mintán kell vizsgálódni.

Azt szintén a Szabad Európa vette észre hogy Magyar elég szokatlan szerződést kötött a fő tevékenysége szerint számítógépes programozással foglalkozó First Voice Kft.-vel. A szak- és felnőttképzésben érdekeltek körében szerződtek egy reprezentatív kutatás elvégzésére egy új hitellel kapcsolatban. A szerződést 2020. december 2-án írták, de a megállapodás tartalmazza, hogy erre a napra a cégnek már össze kellett állítania a kérdőívet, és leegyeztetnie azt a Diákhitel Központ vezetőivel.

A Diákhitel Magyar által jegyzett papírjait kikérő Hadházy a konkrétumokon túl azt is szóvá tette, hogy az általa látott szerződések többsége kevéssel 15 millió alatti összegről szól. Ezt azért tartja gyanúsnak, mert ez az értékhatár, ami alatt nem kell közbeszerzést kiírni. Emellett szerinte kijelenthető, hogy a szerződések egy része többszörösen túlárazott lehetett, ráadásul az általa látottakat decemberben írták alá, rövid határidőkkel. „Ez a mintázat sajnos akkor szokott megjelenni, amikor a cél nem az adófizetői pénzek felelős elköltése, hanem az év végén megmaradt pénz mindenáron elköltése” – írta.

Magyar szerint Hadházy a „rogáni propagandának” ad muníciót

„Aki egy súlyos árvízi helyzetben ilyen posztokkal foglalkozik és a rogáni propagandának adja a muníciót, miközben az ügyeletes fideszes feljelentő már megtette ellenem a 20. feljelentését, az bizonyosan nem kormányváltást akar. Semmi baj, képviselő úr, ön nélkül is sikerülni fog” – üzente Magyar Péter Hadházy Ákos azon posztja alatt, amelyben a Szabad Európa a szerződésekkel foglalkozó cikkét osztotta meg. Hadházy Ákos ezután újabb bejegyzést tett közzé a témában, amiben leírta, hogy Magyar elment mellette, mikor találkoztak egy tüntetésen, pedig állítása szerint ő időpontot akart vele egyeztetni egy újabb, a szerződésekkel kapcsolatos megbeszélésre. A képviselő azt írta: szeretné meghallgatni Magyar Péter válaszait a diákhiteles szerződések ügyében.

Magyar a szokásos módon, kommentben válaszolt Hadházynak: szerinte hazugság, hogy időpontot akart vele egyeztetni a politikus. Hozzátette: korábban többször találkozott a képviselővel és minden kérdésére válaszolt. „Úgy tűnik, hiába. Remélem örömmel tölti el a rogáni propagandába jött hirtelen népszerűsége. Hamarosan talán odáig is eljut, mint Gyurcsány Ferenc, aki a Fidesz szerint most már a magyar politikai élet álló csillaga. És ahogy a propaganda fogalmaz, Magyar Péternél még ő is jobb. Képviselő úr, ha így halad tovább, akár még állandó meghívottja lehet a köztévének is, mint Toroczkai (konteó) László” – írta Magyar.

A két politikus korábban egyébként épp a Diákhitel Központ szerződései miatt esett egymásnak. Magyar azt állította, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként durván túlárazott szerződéseket kellett kötnie a kormányzati kommunikációs tendereken rendre taroló Balásy Gyula cégeivel. Részben emiatt jött el az állami cégtől 2022-ben. Hadházy szerint viszont nem csak ezekkel a szerződésekkel volt probléma.

A Hadházy Ákos által megszerzett szerződéseket egyébként valóban előszeretettel használja a kormánymédia is

azzal a céllal, hogy „pénzszórással” és korrupcióval vádolják Magyart. Mindezt annak ellenére, hogy a független országgyűlési képviselőt például épp a Magyar Nemzet minősítette már korábban erőszakosnak, levitézlett baloldali politikusnak, és háborúpártinak is, most mégis Hadházy posztjait és megállapításait idézik több cikkükben is. Hasonlóan tesz az Origo és a Pesti Srácok is. A Magyar által a „haveroknak szórt közpénzről” a kormányhoz közeli média most cikkek sorozatában számol be, azonban arról, hogy 2023-ban a Transparency International szerint Magyarország lett az EU legkorruptabb országa csak véleménycikkben írtak azzal a felütéssel, hogy „megy a hisztérikus jajveszékelés”. De nem írtak például arról sem, hogy Orbán Viktor közvetlen családtagjai is profitálnak a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításából vagy épp arról, hogy Orbán Viktor barátjának, Mészáros Lőrincnek egyetlen év alatt 100 milliárd forinttal nőtt a családi cégének értéke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!