A kanizsai Tópart IC-t is ugyanolyan csavartörés térítette le a sínről, mint ami miatt a Keletiben is kisiklott egy vonat

Legfontosabb

2024. szeptember 18. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

Információink szerint múlt szombaton késő este a Keleti pályaudvarihoz hasonló műszaki hiba történt a nagykanizsai vasútállomáson: egy váltónál ugyanúgy eltört egy ugyanolyan funkciójú csavar, mint Budapesten. A törés miatt a 844-es vonat az 1-es helyett a 6-os vágányra állt be, valami csoda, hogy nem siklott ki.

A MÁV megerősítette értesülésünket, tájékoztatásuk szerint a váltóhibában érintett, Déli pályaudvarról Nagykanizsára közlekedő Tópart IC mintegy húsz utasa egyetlen pillanatra sem volt veszélyben, siklás nem fenyegetett, a váltó meghibásodása miatt azonban a vonat valóban nem a tervezett vágányra futott be.

A meghibásodást egy olyan alkatrész friss törése okozta, amelyet a Keletiben történt siklásos baleset után egyébként ellenőriztek és rendben lévőnek találtak a kollégák. A váratlanul fellépő csavartörés okait vizsgálják.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet jelentése szerint a Keleti pályaudvaron néhány hete kisiklott vonat balesetét két törött csavar okozta, ami az egyik sínpárt rögzítette korábban a váltó tolórúdjához. A vonat érkezésekor a váltórúd áttolta volna a szomszédos pályára terelő, úgynevezett csúcssíneket a helyes állásba, hogy a vonat a pályán maradjon, ám a törött csavarok miatt ez nem sikerült, így azok a tősín mellett maradtak, és átterelték a szerelvényt a szomszéd pályára, ahol semmi keresnivalója nem lett volna, mert azon egy másik vonat érkezett.

A váltócsavar-törés a MÁV új Waterlooja, mint nemrég megírtuk, volt már hasonló kisiklás, mint a Keletiben, biztonsági ajánlást is adtak rá, mégis újra megtörtént. A baleset 2007-ben történt a Keleti pályaudvaron, az ok pedig szintén a váltókarrögzítő csavarok hibája volt (mint a nemrég bekövetkezett kisikláskor), méghozzá egy szinte szomszédos váltón.

Tíz évvel utána a két héttel ezelőttihez kísértetiesen hasonlító csavartöréses kisiklás történt a Ferencváros pályaudvaron, és még további két eset történt: 2018-ban Kunszentmárton állomáson és 2019-ben a Miskolc-Tiszai pályaudvaron, ahol szintén a váltórúd rögzítésének szétesése okozott bajt. A MÁV szerint a négy balesetből csak egy összehasonlítható az augusztusi kisiklással.

A Tópart InterCity járatra is rájár a rúd mostanában. Nem elég, hogy Nagykanizsán most átkerült egy másik vágányra, ahol semmi keresnivalója sem volt, két napja tűz ütött ki a mozdonya gépterében Fonyódnál, négy napja pedig beszorult egy utas a vécéjébe úgy, hogy csak Siófokon sikerült kimenteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!