„Ilyen Romániában sem történik” – mondta Vitézy a Lázár János által megígért járműbeszerzésekről

2024. augusztus 16. – 20:49

Másolás

Vágólapra másolva

„Ilyen Romániában sem történik” – jelentette ki Vitézy Dávid az ATV Egyenes beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Lázár János használt járművek beszerzésével enyhítené a MÁV folyamatos problémáit, miután korábban egy sor járműbeszerzési projektet leállított.

A volt főpolgármester-jelölt az építési és közlekedési miniszter pénteken bejelentett ötpontos akciótervéről beszélt a műsorban. Vitézy nem lenne a használt járművek beszerzése ellen, de azután, hogy maga Lázár állította le a járműbeszerzéseket, szerinte német használt kocsikat „fürkészni” nem előremutató. Inkább teljesen új járművekre kellene lecserélni a lerobbant, „pottyantós vécés” IC-állományt – mondta.

Vitézy arról is beszélt, hogy nem csak Lázár a hibás a mostani helyzet miatt, mert már egy évtizede fennáll probléma, tehát a jelenlegi kormány is felelős érte. „Százmilliárdokból zajlanak kétséges értékű autópálya-építkezések, miközben a magyar vasútra semmilyen forrás nem jut” – mondta.

Ugyanakkor szerinte Lázár személyi döntései komoly kárt okoztak a MÁV-nak. Olyan léptékű rombolás zajlott a vasútnál, ami még a 60-évek második felében uralkodó közlekedéspolitikát is alulmúlja – véli Vitézy. Ráadásul Lázár a MÁV vezérigazgatójára hárította a felelősséget azzal, hogy elbocsátotta.

Az ötpontos tervről még hozzátette: könnyen teljesíthető ígéretekből áll, és valószínűleg azért lépett Lázár az ügyben, mert a MÁV körüli helyzet politikai értelemben is tarthatatlanná vált a kormány számára.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Lázár külön kitért Vitézy személyére: azt mondta róla, hogy „komoly mentális problémája van”, és hogy inkább el kéne mennie egy sötét szobába bujdokolni. Vitézy útszélinek nevezte a miniszter megjegyzéseit.

Szöllősi Györgyi műsorvezető röviden kitért arra is, hogy Vitézy nemrég találkozott Magyar Péterrel, a Tisza Párt vezetőjével. A volt főpolgármester-jelölt azt mondta: nem titok a találkozó, egy egyszerű ismerkedésről volt szó, mert még nem találkoztak egymással. Elmondása szerint a főpolgármesteri programjából vetett fel pontokat Magyarnak.

Vitézy azt is kijelentette: azon lesz, hogy ne oszlassák fel egy éven belül a Fővárosi Közgyűlést úgy, ahogy azt a kutyapártos Kovács Gergely jósolta. Szerinte a belső politikai viták, amik a szereplők közt vannak, nem akadályozhatják a város működését, nem mehetnek a budapestiek kárára.

Végezetül szóba került az olimpia kérdése is, miután az elmúlt hetekben felmerült, hogy Budapest megpályázhatná a 2036-os olimpiai játékok megrendezését. Az olimpiáról kell népszavazás, ha ez napirendre kerül – szögezte le az egykori főpolgármester-jelölt. Szerinte jó példát jelent, ahogy a párizsi olimpiát a városfejlesztésre használták: kipucolták a Szajnát, bérlakások épültek olimpiai faluként, új metróvonal épült.

Vitézy Dávid és Lázár János közt régóta tart a konfliktus, a mostani adok-kapok a nyári időszakban rendszeressé váló vasúti késések miatt vette kezdetét. Egy hete Vitézy Facebook-posztban ment neki újra az építési és közlekedési miniszternek és a szaktárcának, erre kontrázott rá Lázár a pénteki sajtótájékoztatón.

Erre Vitézy folytatta a sort a következő Facebook-bejegyzésében. „Lázár Jánosnak az elmúlt évtizedek legsikertelenebb közlekedési minisztereként inkább lemondania kellene, és nem másokat leváltania” – zárta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!