2024. augusztus 2. – 05:02
A Szajna kitakarítása központi eleme volt Párizs olimpiapályázatának, és mégis: még a játékok kezdete előtt pár nappal sem lehetett biztosan tudni, hogy a projekt sikeres lesz-e, tudnak-e majd úszni a folyóban a sportolók. Azóta már tudjuk, hogy a szennyezés- és baktériummennyiség elérte a határérték alatti szintet, így zajlanak a versenyek a Szajnában is, de ebből a bizonytalanságból is jól látszik, hogy a folyó kitisztítása nem kis feladat volt. Olyannyira, hogy a történelem során többször is próbálkoztak már javítani a helyzeten, de nem igazán jártak sikerrel.
A 780 kilométer hosszú Szajna már a Római Birodalom idején a legfontosabb tiszta vízforrása volt a környékén élőknek, sőt, egy kisebb település már a rómaiak előtt, valamikor a Kr. e. 3. században megjelent azon a szakaszán, ahol most Párizs áll. Ahogy azonban a városi környezet fejlődött, a folyót szépen lassan elárasztotta az emberi és ipari hulladék.
1808-ban megkezdték a párizsi kanálisok építését, és a 19. században új ivóvíz- és szennyvízhálózatot is létrehoztak, de a folyó vízminőségét semmi nem javította. 1832-ben Párizst kolerajárvány sújtotta, és a helyiek észrevették, hogy kevésbé betegszenek meg azok, akik a kanálisokból nyerik a vizüket – és főleg azok, akik a Bassin de la Villette mesterséges tóból. Hamar kiderült: nem segít sokat a Szajna helyzetén, hogy a Hôtel-Dieu de Paris kórház is a folyóba eresztette a szennyvizét.
Mindezek ellenére egészen 1923-ig gyakran mártóztak meg a párizsiak a Szajnában, ekkor viszont hivatalosan is megtiltották a fürdőzést – a gyakorlatban nem sok sikerrel. A folyóban való fürdés egyébként a 17. században vált népszerűvé, ekkor a férfiak és nők egy paravánnal elválasztva, meztelenül úszkáltak a hullámok között. Az évszázad végére a meztelen fürdőzést megtiltották. A fürdőzők hideg vagy meleg vízzel teli csónakokban is ültek, kvázi medenceként használva őket. A férfiak és a nők még mindig külön fürödtek. Ezeket az úszószerkezeteket később fürdőházak váltották fel. A 19. századra nagyjából húsz úszómedence lebegett a Szajnán. Még 2006-ban is hoztak létre ilyen úszómedencéket, de ezek nem közvetlenül a Szajnából kapták a vizüket.
Hiába az 1923-as tiltás, egészen az 1950-es évekig folytatódott az illegális szajnai strandolás, de akkora a hajóforgalom már tényleg veszélyessé tette, hogy bárki a vízben tartózkodjon. Az éves karácsonyi folyóátúszó verseny a második világháború kezdetéig maradt fenn. Az orvosok már az 1920-as években is azt ajánlották az embereknek, hogy ha a Szajnában fürdenek, utána folyó vízzel mosakodjanak meg, és még véletlenül se kerüljön folyóvíz a szájukba. Amikor az autók az 1930-as években elterjedtek, a Szajna partjait utakká alakították át, így egyre kevésbé lehetett lejutni a folyóhoz.
Nem Anne Hidalgo az első párizsi főpolgármester, aki a fejébe vette, hogy megtisztítja a Szajnát: Jacques Chirac az 1980-as években megesküdött, hogy kipucolja a folyót, és úszásra alkalmassá teszi, még azelőtt, hogy lejárna a mandátuma. 1988. november 28-án jelentette be, hogy fürödni fog a folyóban, és ugyan 1994-re tűzte ki a céldátumot, nem sikerült megvalósítania a tervét. Ekkor már világosan látszott, hogy a Szajna megtisztítása nagyobb feladat, mint amilyennek akkor tűnt.
A Szajna ugyanis tényleg nagyon koszos: az évszázadokon keresztül ide engedett szennyvíz és ipari hulladék megtette a hatását, az 1960-as években már csak három élő halfajt találtak a folyóban. A szennyezés szempontjából az egyik fő probléma a 19. századi „egyrendszerű” vízelvezető infrastruktúra volt, ami összetereli a konyhákból és WC-kből származó háztartási szennyvizet az utcán elfolyó esővel. Normális esetben ez a rendszer utca alatti alagúthálózaton keresztül folyik a külterületi kezelőközpontokba, ha azonban heves esőzés érkezik, a rendszer telítődik, és a felesleget a Szajnába kell engedni.
Ez az infrastruktúra Haussmann báró várostervező nevéhez köthető, és kifejezetten sokat rontott a Szajna vízminőségén. 1991-ben érkezett némi külső segítsége a folyónak: az Európai Unió jogszabályt fogadott el a vízszennyezés fő forrásával, a városi szennyvízzel kapcsolatban. A Párizsi Egészségügyi Hatóság jelentős lépéseket tett a szennyvízelvezető hálózatok modernizálása érdekében, többek között modernizálta a Seine Aval szennyvíztisztító telepet is, ami a terület szennyvizének háromnegyedéért felelős.
A városban egy hatalmas földalatti tározót építettek, amely a lefolyó víz tárolására szolgál a heves esőzések idején. Az építési területet az Austerlitz pályaudvar mellett és a Pitié-Salpetrière kórház előtt jelölték ki, a létesítmény képes húsz olimpiai úszómedencényi vizet eltárolni.
2015-ben aztán a városvezetés elindította a „plan baignade”-et, vagyis az úszótervet, aminek már a Szajna és a Marne nevű mellékfolyó megtisztítása volt a célja. A folyók megtisztítására 2016 óta 1,4 milliárd eurót, azaz mai árfolyamon több mint 554 milliárd forintot költött a francia állam. Bár az időjárási körülmények miatt döcögősre sikerült az indulás, és a férfiak triatlonját el is halasztották egy nappal, végül mégis indítanak versenyszámokat a folyóban. Kérdés, hogy ezt a mértékű tisztaságot meddig tudják tartani – a cél az, hogy 2025-re a folyó három ponton is elérhetővé váljon a nagyközönség számára. Ugyanakkor, ha nem is úszás szempontjából, ökológiailag mindenképpen jobb állapotban marad a Szajna az olimpia után is, ma már ugyanis a három helyett 36 különböző halfaj is megtalálható benne.
(El País, National Geographic, Scientific American, Paris Unlocked, City Monitor, BBC, Paris.fr)
