Deutsch Tamás és Magyar Péter is átvette európai parlamenti megbízólevelét, Dobrev Klára később fogja

2024. június 24. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

Átvették megbízólevelüket hétfőn a júniusi európai parlamenti (EP-) választáson mandátumot szerzett képviselők, írja az MTI. A megbízóleveleket Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke és Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke adta át a képviselőnek az Országgyűlés Barankovics István Irodaházában. Az NVB elnöke azt mondta, hogy a választás igen magas, csaknem 60 százalékos részvétel mellett zajlott, közel 4,6 millió választópolgár adta le szavazatát.

Elmondta, hogy bizottság június 14-én állapította meg az EP-választás eredményét, ami június 19-én emelkedett jogerőre, és ezt követően öt munkanap áll rendelkezésre a megbízólevelek átadására. Sasvári Róbert beszélt arról is, hogy július 1-jétől december 31-éig Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és ilyenkor az elnökséget adó ország az uniós ügyeket illetően, de szélesebb értelemben is az európai figyelem központjába kerül, éppen az uniós intézményi ciklusváltás idején.

Az NVB elnöke szerint az EP-képviselők kulcsszerepet játszanak olyan fontos kérdésekben, mint az éghajlatváltozás, a migráció, az emberi jogok és a pénzügyi piacok szabályozása. „Kérem, mindig hallják meg a választópolgárok hangját, folytassanak konzultációkat szakmai szervezetekkel, továbbá gondoskodjanak róla, hogy az Európai Parlamentben minél több vélemény és álláspont meghallgatást nyerjen” – mondta beszédében az NVB elnöke.

A június 9-ei európai parlamenti választások eredménye alapján a Fidesz-KDNP listájáról 11-en, a Tisza Párt listájáról 7-en, az MSZP-DK-Párbeszéd-Zöldekéről 2-en, a Mi Hazánk Mozgalom listájáról egy képviselő jutott be az EP-be.

A hétfői ünnepségen 15 képviselő vette át megbízólevelét:

  • a Fidesz-KDNP részéről Deutsch Tamás, Gál Kinga, Hölvényi György, Szekeres Pál, Ferenc Viktória, Vicsek Annamária, Győri Enikő, László András és Schaller-Baross Ernő,
  • a Tisza Párt részéről Magyar Péter, Tarr Zoltán, Kulja András, Lakos Eszter és Gerzsenyi Gabriella, a Mi Hazánk Mozgalom listájáról pedig Borvendég Zsuzsanna.

Később veszi át megbízólevelét Gyürk András és Győrffy Balázs (Fidesz-KDNP), Dávid Dóra és Kollár Kinga (Tisza) valamint Dobrev Klára és Molnár Csaba (DK-MSZP-Párbeszéd-Zöldek) is.

A mandátum átvételéről Deutsch Tamás és Magyar Péter is posztolt a Facebook-oldalán. A Fidesz-KDNP listavezetője egy, a párt többi EP-mandátumot szerzett képviselőjével közös képet osztott meg, a fotóhoz pedig azt írta: „A győztes csapat 81,8%-a”.

Magyar Péter is megosztotta a Facebookon, hogy átvette a megbízólevelét, ő a fotóhoz azt írta, „Kezdődhet a munka!”.

Vitézy Dávid korábbi főpolgármester-jelölt arról posztolt, hogy átvette a következő öt évre szóló mandátumát a Fővárosi Közgyűlés tagjaként, Gál Józseffel és Szilágyi Annával közösen. „Akárhogy is alakul majd ki a közgyűlési többség, akármi is lesz a folyamatban lévő jogorvoslatok vége a főpolgármester-választáson, akár lesz új választás, akár nem, egy biztos: mi a Fővárosi Közgyűlés munkájában maximális konstruktivitással fogunk részt venni csak a budapestiek érdekeit szem előtt tartva” – írta Vitézy Dávid.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!