Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Magyar: Orbán 2015 óta tartja rettegésben a saját népét

2024. június 8. – 13:45

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar szerint a vasárnapi választás tétje, hogy „hosszú távon elnyomottak vagy szabad emberek leszünk-e a hazánkban. Ki kell szabadítani az országot abból a fogságból, amiben húsz éve raboskodik.” Magyar azt mondta, Orbán már 2007-ben is tudta, „mivel kell riogatni a népet, ha egy kormány mindenáron hatalmon akar maradni” – az emberek félelmét kell táplálni. „Egyet elfelejtett megemlíteni: az elemi létbiztonságot fenyegető félelem arra is jó, hogy a kiszolgáltatott emberek ne lássák, hogy meglopják, kifosztják és végül szolgasorba taszítják őket. 2015 óta tartja rettegésben Orbán Viktor a saját népét.”

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől