Orbán Viktort és a kormány köreit sem igazán érte el Szentkirályi visszalépésének a híre

2024. június 7. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a komplett kormánymédia már péntek reggel kimondta az új jelszót, hogy Vitézy Dávidot kell támogatni a főpolgármester-választáson, a Fidesz–KDNP vezető politikusai, élükön Orbán Viktorral, inkább a hallgatás taktikáját választják Szentkirályi Alexandra visszaléptetésével kapcsolatban.

Szentkirályi 8 óra 10 perckor tett ki egy videót a Facebook-oldalára, amiben bejelentette, hogy eláll a főpolgármester-jelöltségtől és a Fidesz fővárosi listavezetőjeként folytatja a kampányát. A visszalépés közvetlen előzménye, hogy a kormánypárti lapok közzétettek egy Századvég-kutatást, ami azt hozta ki, hogy ha Szentkirályi visszalép, akkor Vitézy Dávid a kormánypárti szavazatokkal együtt legyőzheti Karácsony Gergely főpolgármestert.

Ezt egyes kormánypárti politikusok, mint például Hoppál Péter, elkezdték úgy tálalni, mintha karnyújtásnyira lenne a jobboldaltól a budapesti győzelem. Bayer Zsolt publicista véleménycikket írt a Magyar Nemzetbe, amiben Vitézy mellett érvel a fideszes olvasóknak.

Ennél magasabb kormánykörökben viszont úgy tűnik, mintha mi sem történt volna. Több mint három órával a bejelentés után a miniszterelnök semmit sem reagált Szentkirályi visszalépésére, a péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában egy szót sem ejtett a budapesti főpolgármester-választásról. Legutolsó Facebook-posztjában is csak arról ír, hogy nemet kell mondani a háborúra, és a békére kell szavazni. Ugyanezt az üzenetet sulykolja Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

A kormány többi tagjánál is ez a helyzet, a közösségi oldalaikon még csak utalást sem tettek Szentkirályi visszalépésére. Szijjártó Péter külügyminiszter arról posztolt péntek délelőtt, hogy megérkezett Rómába, és látogatást tesz a Vatikánban. Tuzson Bence igazságügyi miniszter vívóedzésen járt Fóton. Lázár János Komlón kampányolt, Gulyás Gergely és Varga Mihály pedig semmit sem posztolt csütörtök délután óta. Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, aki egyébként igen aktív szokott lenni a közösségi médiában, szintén nem reagált a hírre.

Kivételt jelent viszont Szentkirályi kormányszóvivői utódja, Vitályos Eszter, aki azt írta a Facebook-oldalán: „Köszönjük Szentkirályi Alexandrának és csapatának, valamint a kampányban dolgozó valamennyi aktivistának az elmúlt hónapok kitartó munkáját! Karnyújtásnyira a győzelem! Alexandra komoly döntést hozott és esélyt adott arra, hogy Budapest újra a siker útjára lépjen. Éljünk ezzel a lehetőséggel!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!