A komplett kormánymédia már péntek reggel kimondta a jelszót: Vitézy!

2024. június 7. – 08:57

Másolás

Vágólapra másolva

Szentkirályi Alexandra péntek reggel nyolc órakor jelentette be: visszalép a főpolgármester-választástól. Aki viszont péntek reggel hat és hét óra között végigpörgette a kormánymédia lapjait, már tudhatta: valami készül.

Akkor ugyanis az Origo, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Metropol, a Hirado.hu szinte egyszerre hozta le vezető hírként, hogy a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a kampány hajrájában már Vitézy Dávid a legkedveltebb főpolgármester-jelölt

Sőt, ez a hír elfért a megyei Kesma-lapok címlapján is.

Reggel hét óra körül így néztek ki a legnagyobb kormányközeli lapok címlapjai:

A lapok a kormányközeli Századvég felmérésére hivatkozva azt írták, abban az esetben, ha Szentkirályi Alexandra nem szerepelne az indulók között, Vitézy Dávid a politikai szempontból aktív budapestiek 48 százalékának, míg Karácsony Gergely a megkérdezettek 42 százalékának támogatására számíthatna. A Századvég méréséről ebben a cikkben számoltunk be bővebben.

Egy órával később Szentkirályi Alexandra visszalépett.

Az Orbán-kormány volt közlekedési államtitkáraként Vitézy az egész kampányban amiatt magyarázkodott, hogy nincs köze a Fideszhez, és nem a Karmelitában döntöttek a főpolgármester-jelölti indulásáról. „Én nem vagyok a Fidesz jelöltje, és nem is leszek az” – jelentette ki március közepén a Telexnek adott interjúban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!